Átcsatolják a kilencedik osztályt
A képviselőház oktatási bizottsága rábólintott a kormány ama javaslatára, hogy a kötelező oktatás tízéves legyen. Ezt úgy valósítanák meg, hogy bevezetik az előkészítő (nulladik) évet, és a gimnáziumhoz csatolják a kilencedik osztályt.
A vita során a tanügyi szakszervezetek kitartottak amellett, hogy a kötelező oktatás a már megszokott formában maradjon — négy év elemi, négy év gimnázium és négy év líceum. Eredménytelenül hangsúlyozták, hogy a háromévesre karcsúsított líceumi oktatásnak más EU-s országokban nincs gyakorlata, hiába érveltek azzal, hogy így növekszik majd azon fiatalok száma, akik nem tanulnak tovább, illetve a szakképzetlen munkások száma. Daniel Funeriu oktatási miniszter szerint mindez ,,alapintézkedés", a IX. osztály gimnáziumi oktatáshoz való csatolását csak az idén V. osztályt kezdőknél léptetik életbe. A kormány tervezete ötéves elemi, ötéves gimnáziumi és hároméves líceumi oktatást ír elő, még a plénumban is meg kell szavazni, utána pedig a szenátus vitatja meg.
Óvatos derűlátás
Óvatos a hazai gazdasági kilátásokat illetően Románia megbízottja a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF). Mihai Tănăsescu szerint 2010 második felében feltűnnek pozitív jelek, a gazdaság fejlődik 2009-hez képest. A GDP növekedéséhez vezethet a már növekvő pályára került ipari termelés, export, mezőgazdaság és fogyasztás, ez utóbbi azonban kisebb mértékben. A vállalkozók képviselői egy nappal korábban borúlátóan nyilatkoztak: az IMF-küldöttséggel folytatott megbeszélés után úgy érezték, hogy a nemzetközi pénzintézet lefelé módosíthatja Románia gazdasági növekedéséről szóló előrejelzését, a megbecsült 0,8 százalékról 0-ra. A Valutaalap már változtatott korábbi előrejelzésén, 1,3 százalékról 0,8 százalékra csökkentette a lehetséges gazdasági növekedést.
Első otthon néhány száz családnak
Eddig 850—860 lakásvásárlási garanciát hagyott jóvá az Első otthon program második kiadásában a kis- és középvállalkozók hiteleinek országos garanciaalapja, összesen 37—38 millió euró értékben. A legtöbb hitelt 2008 előtt épült lakásokra vették fel. ,,Naponta körülbelül száz kérést hagyunk jóvá. A bankoktól átadott iratcsomók 20 százaléka továbbra is hiányos és helytelen, így vissza kell küldenünk" — közölte Aurel Şaramet, az alap elnöke. 2009-ben az első kiadásnál egymilliárd eurót szántak e célra, idén a kormány 700 millió eurót különített el a programra, ezen garanciaalapra bízva a lebonyolítását. A feltételeket módosították, így 60 000 eurós hitelért lehet folyamodni régi lakások vásárlása esetén, 70 000-ért olyan lakásoknál, amelyek építése még nem kezdődött meg, illetve fejenként 75 000 euróért, ha új házak építéséért többen társulnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.