Erdőfüle határában, a sokak által csak fülei erdő néven ismert Kuvaszó turisztikai övezetben rendezték meg az elmúlt hét végén a Bardoc községi napokat.
A tavaly még Kuvaszó Napok néven futó rendezvény iránt már akkor óriási volt az érdeklődés, ennek eredményeként idén új, Bardoc községi napok néven műsorszámai és tartalmában egyaránt jóval színesebb rendezvényt kínáltak a rendezők. A látogatottságára idén sem lehetett panasz: a jó időnek és nem utolsósorban a műsorkínálatnak köszönhetően egész Erdővidékről, de a szomszédos Hargita megyéből is sokan ellátogattak az eseményre. Az érdeklődők százait legfeljebb az bosszanthatta, hogy a technika ördöge nem aludt, és néha bizony elnémultak a mikrofonok, elhallgattak a hangszórók, kialudtak a fények. Az áramfeszültség ingadozásait azonban hamar feledtették a minden korosztály igényét kielégítő fellépések, előadások, a frissen csapolt hideg sör és a finom falatok.
A közönség koncertek egész sorát láthatta, néptánccsoportok, fúvószenekarok fellépésén tapsolhatott, de ökörsütés, sportversenyek, valamint kézműves-foglalkozások és játszóház is várta az érdeklődőket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.