Petőcz Kálmán, az intézet programigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovák kormány a nemzeti kisebbségi jogok minőségi mutatóit gyakran mennyiségi mutatókkal cseréli fel. ,,Míg mi a hatékonyságról beszélünk, addig a kormány a kisebbségi iskolák, színházak és hasonlók számáról beszél" — jelentette ki Petőcz tegnapi pozsonyi sajtóértekezletén. Szerinte a helyzet megváltoztatása addig nem lehetséges, amíg a politikusok a kisebbségi jogokat külön kategóriaként, s nem az alapvető emberi jogok részeként értelmezik.
A Fórum Intézet helyzetértékelése azt mutatja, hogy Robert Fico kormánya idején tovább mélyült a ,,társadalmi különbség" a szlovák és a magyar etnikum között. Petőcz szerint három témakör van, amelynek problémáit — figyelembe véve az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretszerződését — hosszú távon nem kezelik megfelelően, és nincsenek megoldva. Kifejtette: a keretszerződés alapján a nemzeti kisebbségeknek joguk lenne nemzeti identitásuk fejlesztésére, beleszólni az őket érintő döntésekbe. A harmadik, de legnagyobb problémának a kultúrák közötti párbeszéd hiányát nevezte. ,,Ennek elemei teljességgel hiányzanak a mai oktatási rendszerből" — szögezte le. Hangsúlyozta, hogy a kultúrák közötti párbeszédre elsősorban azokban a régiókban van szükség, ahol a szlovákok és a kisebbségek együtt élnek.
A Fórum Intézet úgy látja, hogy a nemzeti kisebbségi közösségek hosszú távú fejlődéséhez Szlovákiában nincs meg a megfelelő jogi, intézményi és politikai keret és háttér, s a megoldatlan problémák rendszerint társadalmi feszültségekhez vezetnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.