Daragus Attila polgármester nagyon lassúnak ítélte az erdő-visszaszolgáltatási folyamatot, és rosszindulatot is lát a gáncsoskodásban, ezért átiratokban, gyűléseken nyíltan elmarasztalta a Romsilvát. Nemrég arra a következtetésre jutott, hogy véget kell vetni a háborúskodásnak, és le kell ülni megbeszélni közös gondjaikat, s azokra konkrét megoldást keresni.
A kényes problémák is napirendre kerültek kedden a torjai községházán tartott beszélgetésen, melyen többek között a megyei és berecki erdészet vezetői vettek részt, Ion Cosneanu vezérigazgatóval az élen. A találkozás után Daragus Attila elmondta: Torja vezetősége tizennégy pontban fogalmazta meg az erdészetet érintő kérdéseit, amelyeket részletesen megtárgyaltak. Ilyen találkozó eddig még nem volt — hangsúlyozta a polgármester —, ezért hiánypótlónak és rendkívül hasznosnak nevezhető, hiszen az erdészet partnernek bizonyult, közösen fel tudják gyorsítani az erdők visszaszolgáltatását. Torján a visszajáró 7800 hektár erdőből 1200 hektár nem került vissza jogos tulajdonosához.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.