Így jegyzik a naptárak május 9-ét: Győzelem napja. Valóban az volt és az lesz az Egyesült Államokban, Angliában és Oroszországban, mert egyesített, szövetséges haderejükkel térdre kényszerítették a német haderőt, mely sokáig sakkban tartotta a fél világot, Európa keleti és nyugati felét egyaránt.
Május 9. lett a győztesek örömünnepe, mert ezen a napon tétetett közhírré az általános kapituláció erős fegyverropogások, díszlövések, civilek és katonaruhások üdvrivalgása közepette. Előtte két nappal, május 7-én, Gizella napján a német haderő feltétel nélkül kapitulál Eisenhower reimsi főhadiszállásán, másnap, május 8-án Zsukov szovjet marsall előtt is felemeli kezét Keittel vezértábornagy, von Friedeburg főtengernagy meg Stumpff vezérezredes, és aláírják a győztes diktálta fegyverletétel és behódolás szövegét, a II. világháború kezdeményezőinek vereségét. De erről vajmi keveset tudnak még 1945. május 8-án néhány visszavonuló magyar század katonái, akiket az oroszok bekerítettek Kelet-Ausztriába, és megadásra szólították fel az elfáradt, már harmadik napja pihenő magyar bakákat. Azon az ominózus napon, a már vert és menekülő, a vereségbe beletörődő, gondolatban már a családban, az asszony és gyermekek közelében levő elfásult székelymagyar közkatonák és altisztek az osztrák erdőben is gondoltak arra, ha leteszik a fegyvert ellenállás nélkül, számukra is felvirrad a béke és szabadság napja. Mi, akkori félárvák a feltartott kézzel lágerbe terelt apáink érzéseit aligha tudjuk érzékelni hatvanöt esztendő távlatából; csak ritka szóbeli és leírt visszaemlékezéseik engednek következtetni a vesztesek lelkivilágára. Egy akkor 41 éves tanító-zászlós írta már 80 évesen fakuló emlékeit, s hagyatékozta gyermekeire két és fél éves szovjet hadifogságáról:
,,...1945. május 8-án tettük le a fegyvert s kerültünk fogságba. Stockerauba, az első fogolytáborba kísértek. Lehettünk vagy öt-hatezren. Nagy volt az öröm, mert az oroszok azt mondták: »pásli dámoj«, vagyis mentek haza. Később derült ki, hogy a haza az Oroszország volt... Fájt a lelkünk, amikor mentünk keresztül a Székelyföldön. Az állomásokon kidobtunk egy-egy cetlit. Otthon így tudták meg, hogy élünk, s visznek Oroszországba... Közben hosszabb időt töltöttünk Rîmnicu Săratban. Egy nagy táborban voltunk heteken át. Akkor még mindig voltak értéktárgyaink. Mindent elszedtek. Bevagoníroztak, hetek múltán érkeztünk meg a rendeltetési helyre. A Kaukázus környéki Taganrog és Armávir volt hadifogságunk táborhelye... 1947. június 15-én indultunk haza, 22-én érkeztünk Iaşi-ba, 23-án Foksányba, ott tartottak szeptember 17-ig, onnan átszállítottak Buzăuba, szeptember 20-án érkeztünk meg Székelyudvarhelyre, ahol a városi hivatalos szervek ünnepélyesen fogadtak..."
De valószínű, nem a győztes hatalmak örömmámorával — feltételezi a már 44. évébe lépő székely hadifogoly harmadik, akkor hatéves fia, alulírott
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
