VisszajelzésMi nem szunnyadozunk

2007. június 6., szerda, Közélet

A Háromszék május 31-én megjelent Akik akadályozzák a bejegyzést című írásra szeretnék reagálni.

A legelső alkalommal megtámadott tanácshatározatot a helyi tanács előbb nem vonta vissza, de sajnos, a szokásos hétfői polgármester-találkozón a prefektus úr volt az, aki kijelentette, mi vagyunk csak azok, akik nem vontuk vissza, engem a gyűlésről kihívott, és azt mondta, hogy vonjuk vissza a határozatot. E határozat visszavonása 2007. február 23-án meg is történt. A cikkben a prefektus úr azt állítja, hogy külön értesítőt nem küldött sem Borosnyóra, sem pedig Szentkatolnára, de ez nem így van, mert a prefektus úr megtámadta a következő tanácshatározatot is, amelyet a prefektúra iktatott 2007. március 27-én a 4920-as számmal, de ha ezt netalán elfelejtette, legyen szíves, nézzen utána, és csak azután nyilatkozzék. Ezt a határozatot vonta vissza a helyi tanács 2007. április 27-én. Tudomásom szerint más tanács is visszavonta ezeket a határozatokat ugyancsak április hónap folyamán, és nem is hozott mást. Akkor kérdem én: miért csak mi vagyunk a bűnbakok?

Demeter János megyeitanács-elnök úr azon állítása, mely szerint érthetetlennek tartja, hogy miért április végén ébredtek fel az önkormányzatok, hiszen minden meg volt szervezve, elkészült a megfelelő forgatókönyv, de a két polgármester ezt nem tartotta be, nem fedi a valóságot. Megjegyzem, hogy mi nem szunnyadozunk, és ezért nem is kellett felébrednünk, ám ezt a tanácshatározatot hamarabb nem volt mikor visszavonnunk. A forgatókönyvvel kapcsolatosan úgy gondolom, elhamarkodott lépés volt már az első alkalommal, mikor Markó Béla miniszterelnök-helyettes is jelen volt azon a gyűlésen, melyen a három megye, Kovászna, Hargita és Maros polgármesterei is részt vettek, egyik megye már akkor nem írta alá az alapító okiratot. Akkor egyáltalán miért hívták össze a gyűlést?

Egy megszervezett dolognál, úgy ahogy az elnök úr nyilatkozta, legalább egyforma pecsétnek kellett volna az iratokra kerülnie, nem úgy, ahogy történt: hol tanácsi, hol községi, hol pedig polgármesteri pecsét. Még megjegyezném, hogy a Székelyfölddel kapcsolatos aktákat a megyei tanács jogászaitól kaptuk, és ha azok nem feleltek meg a prefektúra követelményeinek, akkor úgy gondolom, ezért nem mi vagyunk a hibásak. Megkérném az elnök urat, gondolkodjék el, nem választási kampányfogás-e az egész, mert a 2004-es választások előtt is a megye határánál foglalkoztak a tábla feltételével, ami akkor nem sikerült, azóta meg szó sincs róla. Ezek a mostani előkészületek is nem a 2008-as választási kampány előjelei?

Tusa Levente, Szentkatolna község polgármestere

, Szentkatolna község polgármestere
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1489
szavazógép
2007-06-06: Belföld - Páljános Mária:

Belföldi hírek

Markó elhibázottnak tartja
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnapi bukaresti sajtóértekezletén arra hívta fel a figyelmet: a demokraták indítványa már kiindulópontjában téves, ugyanis nem a kormányzat tevékenységére, hanem a május 19-i népszavazás eredményére hagyatkozik, holott ez nem a parlament vagy a kormány leváltásáról szólt, hanem arról, hogy menjen-e vagy maradjon az államelnök. Az RMDSZ nem támogatja a bizalmatlansági indítványt. ,,Képtelenség, hogy kormányon legyünk, és ellene szavazzunk" — fogalmazott Markó, hozzátéve: ha a szervezet más véleményen lenne, akkor kilépne a kormányból, de ez az eset nem áll fenn. Újságírói kérdésre válaszolva a szövetségi elnök azt mondta: a kormánynak megfelelő támogatottsága van a parlamentben, ám ez még nem átlátható. Úgy vélte, a stabil kormányzáshoz átlátható többségre van szükség, amely pontos egyezményeken alapszik. ,,Azt tudjuk, ki nem támogatja a kormányt, de azt is tudnunk kell, ki áll mellettünk" — szögezte le.
2007-06-06: Közélet - x:

Húsz napon belül jobbközép platform

Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök, az NLP elnöke a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt képviselőivel való megbeszélés után tegnap kijelentette: az NLP, az NKDPP és az NKP szövetségre lép, az erről szóló együttműködési dokumentumot legtöbb húsz napon belül elkészítik, és aláírják a három alakulat vezetői.