Síri csend, gidres-gödrös behajtó, kopár környezet, halottnak tűnő sportcsarnok — ez a kép fogadott, mikor a vajnafalvi sportlétesítménynél Sabina Chiriacot, Kovászna polgármesteri hivatalának sportfelügyelőjét kerestük. A helyi tanácsnak nincs sportbizottsága, Sabina a mindenes sport terén, tőle érdeklődtünk a fürdőváros sportéletének pulzusáról.
Szinte nyilvánvaló volt, hogy elsőként a város labdarúgócsapatáról beszélt. Jól haladnak, a megyei bajnokságban az első helyre verekedték fel magukat, miután az utolsó mérkőzésen legyőzték Torját. Céljuk nem titkolt: a D-divízióba szeretnének jutni.
— Sokat dolgoztunk a csapattal, és támogatást is kaptunk. Mikor szóba került, hogy csapatot kell alakítani, a polgármester azt mondta: két hét múlva legyen csapat! Lett, és bizonyított is — mondja a sportfelügyelő, hozzátéve, hogy a polgármester, a helyi tanács komoly támogatója a csapatnak.
A minifoci terén is van élet, tíz csapat nevezett az ARGO-bajnokságra. Domokos Norbert szervezte a versenyt, nemrég zajlott a sikeres rendezvény utolsó fordulója. Folytatjuk a beszélgetést: és a más sportágak? Tömegsport-rendezvények zajlanak időközönként, főként az iskolásokat mozgatják meg. Januárban Sportgálán mutatkozhattak a különböző sportágazatok. Legutóbb márciusban V—VIII. osztályos gyerekeknek szerveztek futóversenyt. A karatésok — Bibó Ferenc vezetésével — több díjat is begyűjtöttek, az asztaliteniszezők sem tétlenkednek, Mikola Zoltán edzi őket. Az autósport kerül szóba, főként a rali, melynek mindenese Domaházi János. Januárban rendezték meg a Winter Cup Rallit. Decemberről tolódott a verseny, hiszen a tavalyi év végén nem volt hó. A kovásznai hórali egyedüli az országban, és mint ilyen, nagy sikernek örvend. Már tizenegy éve működnek együtt a sepsiszentgyörgyi Auto Crono klubbal, és a Barcaság-rali brassói szervezőjével is nagyon jó viszonyban vannak. Az idei kalendárium egyáltalán nem szegényes: augusztusban a Barcaság-rali egyik szakasza zajlik Kovásznán, szeptemberben, a városnapok alkalmával gyorsulási verseny lesz. Októberben a Kovászna—Kommandó—Zágon közötti erdőkben szervezik meg az Off-road országos versenyt, decemberben — ha lesz hó — újabb Winter Cup következik. Domaházi — akivel később beszélgettünk — kihangsúlyozta: mindenkit, aki szereti az autósportot, szeretettel várnak a támogatók körében, még azokat is, akik általában a kritikusi szerepet vállalják.
Fejleszteni kellene a sportbázist, a csarnok egymagában nem elégséges a sportélet fellendítéséhez — ez a véleménye a sportfelügyelőnek. Ígéretek vannak: a polgármester támogatja, hogy a csarnok melletti területen úszómedence létesüljön, felújítanák a szabadtéri sportpályát is. A legszükségesebbek megvannak, labda, mezek, de ezenkívül... Hát bizony sok mindenre szükség lenne — összegez. Beszélgetésünk végén arra kérem, osztályozza tízpontos skálán a kovásznai sportéletet. Gondolkodik, mosolyog, majd jegyet ad: hetes. Nem volt meggyőző, tovább faggatom: hol vannak a bajok?
— Megmondom őszintén: már a szülők szintjén hiányzik a hozzáállás. Nem nevelik sportszeretetre a gyerekeket. Minden osztályban van négy-öt felmentett, akik közül sokan sportolhatnának. Hiába minden kezdeményezés, lehetőség, ha otthonról nem hozzák a sportszeretetet, nem fog fellendülni a sportélet — mondja, és látszik, hogy ez tényleg bántja is. Beszélgetésünk végén a sportcsarnokon megyünk át. Közben ,,benépesedett", tornaóra zajlik. Négy fiú focizgat, pár lány egyébbel foglalkozik. Ez egy osztály...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.