Az apró havi járandóságából száz-kétszáz lejt veszítő kisnyugdíjasnak sovány vigasz, hogy továbbra is lesz roncsautóprogram, s mivel lassan már nemcsak az életet jelentő gyógyszerekre, hanem a napi betevőre is nehezen futja, nem valószínű, hogy tapsol örömében az Első otthon program folytatásának.

Apró termetű, gyors beszédű miniszterelnökünk háromnapos bujkálás után állt ki vasárnap este a nagy nyilvánosság elé, s elismételte főnöke és mentora csütörtöki bejelentéseit. Határozottan jelentette ki: választottak, a kisebbik rossz mellett döntöttek, a fizetéseket és a nyugdíjakat csökkentik. Úgy tett, mintha akkor pottyant volna az ország kormányrúdjához, ahol döbbenten szembesült elődje kártékony politizálásával, no meg a válság következményeivel, mintha másfél éve nem ő állna a végrehajtó hatalom csúcsán. Tavaly a kampányok nem engedték az ésszerű politizálást, de nem történt válságellenes intézkedés december óta sem. Emil Boc feledné és feledtetné az elmúlt időszakot.

Az államelnök és a kormányfő — vérbeli jobboldali politikusként — igyekszik a magáncégeket támogató lépésként tálalni a megszorító intézkedéseket, csakhogy a nyugdíjak, bérek ilyen arányú megnyirbálása után nehezen elképzelhető, hogy nem csökken a fogyasztás, az államkasszát gazdagító pénzek a napi forgalomból kerülnek ki, s bizony a magáncégeket szegényítik. Alkalmazottjaik nem júniustól, hanem augusztustól-szeptembertől szembesülnek a következményekkel.

Félő, pár hónap múlva újabb szükséges, esetleg ismét kisebb rosszal (például adóemeléssel) áll majd elő ránkkozmált miniszter- és államelnökünk. Kísérletezik velünk, csak nehogy úgy járjunk, mint a régi viccbeli Kohn, aki libái pusztulása miatt fordul újabb és újabb ötletekért a rabbihoz, aki a sokadik alkalommal azt mondja neki: ,,Nekem ötleteim még vannak, de neked libád már nincsen."