Tanügyi beruházásokA Petőfi-iskola új épületben kezdi a tanévet

2007. szeptember 12., szerda, Közélet
Tizenhét év után annyira elkészült a kézdivásárhelyi új iskolaépület, hogy át lehet adni rendeltetésének. Az építő október 25-ig vállalta a munkálatok befejezését.

A huszonnégy tantermes épületben szeptember 17-étől a Petőfi Sándor I—VIII. osztályos iskola diákjai fognak tanulni. A munkások az utolsó simításokat végzik, és a tantestület a szülők segítségével már megkezdte az átköltözést. Az egykori kaszárnya udvaráról a Petőfi-mellszobrot később viszik át. Tóth Mária iskolaigazgató érdeklődésünkre elmondta: a tanévet huszonöt osztályban — tizenegy az alsó, tizennégy pedig a felső tagozaton — ötszázhatvan tanuló kezdi el.

Habár az épület huszonnégy tantermes, a kisebb helyiségekben is osztálytermet rendeznek be. A tanulólétszám az előző évekhez viszonyítva nőtt. A beköltözést a második emeleten kezdték. Az udvar idén még nem készül el teljesen, de már használható. Két hete tudták meg, az épület elkészült, át lehet venni, és mivel nem voltak biztosak abban, hogy tanévnyitásra átköltözhetnek, a jelenlegi épületet is rendbe tették. Hétfőig a tantermeket készítik elő. Az igazgató hangsúlyozta, a mostani kormány az összes eddigi közül a legtöbb pénzt utalta ki az épület befejezésére, felszerelésére. A megyei tanfelügyelőség és a város polgármestere is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy befejezzék az új iskolát. A tervek szerint a szalagvágásra és az iskola avatóünnepségére szeptember 17-én 11 órakor kerül sor.

A Petőfi-iskola megüresedett épületére a Református Kollégium tart igényt. A püspökség és az iskola igazgatója is kérte átadását, de a tanévet egyelőre a Gábor Áron Ipari Oktatási Központnál kezdik el. Farkas Ferenc igazgató abban reménykedik, hogy az ősz folyamán át tudnak költözni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2007-09-12: Máról holnapra - Magyari Lajos:

Mircea Geoană ,,halállovaglása"

A címben használt furcsa fogalmat a magyar huszárság történetéhez köthetjük: 1849-ben a honvédsereg lovasegységei az erős tüzérséggel rendelkező, fölényben lévő ellenséggel szemben több olyan attakot vittek végbe, melyekben kétséges volt a huszáregységek állományának túlélési lehetősége. Mégis megtették.
2007-09-12: Közélet - Fekete Réka:

Százból kilencet fejeztek be

Tizenegy háromszéki tanintézményben meg sem kezdték a beruházást, negyvenégy óvodában és iskolában csupán a közbeszerzést indították el, harmincnyolc egységben folynak a bővítési, korszerűsítési munkálatok. Augusztus végéig a négy kormányhatározattal jóváhagyott 23 millió új lej 14 százalékát költötték el az oktatási intézmények, kilenc beruházást befejeztek, a százból még nyolcvan tanodának esélye van arra, hogy év végéig elszámoljon az összegekkel.