Európa ifjúsági fővárosaTorinói tapasztalatok

2010. május 13., csütörtök, Közélet

Felgyorsult az Európa Ifjúsági Fővárosa pályázat előkészítése, a szervezők június 22-re hozták elő a leadási határidőt. Az ötletgazdák közben Torinóban ― az idei ifjúsági fővárosban ― tájékozódtak, s nem üres kézzel tértek haza.

Tíz-tizenöt nagy tervre épüljön a pályázat, a közbelső részeket pedig különböző szervezetek rendezvényeivel kell feltölteni ― ez a legfontosabb ötlet, amit a torinói pályázat kitalálója adott — mondta el Veres Tímea, aki Pál Katalinnal együtt nemrég járt Olaszországban. Megfogadva a jó tanácsot, máris hozzákezdtek a szervezéshez, munkacsoportokat alakítottak, melyek saját területükön (sport, kultúra, környezetvédelem, oktatás- és foglalkoztatáspolitika, nemzetközi pályázatok) öt-nyolc nagy rendezvényt fognak kitalálni, majd ezekből választják ki azokat, melyek bekerülnek a leadandó pályázatba. Csipkedniük kell magukat, hiszen a júniusi határidő szorít. Ötletekben azonban nincs hiány, az ifjúsági fővárosi cím elnyerésében számtalan támogatóra találtak, s a Szent György-napi kérdőívükből is az derül ki, a város lakossága jó néven veszi a kezdeményezést (támogató aláírást tizenkét évestől hetvenévesig adtak), sőt, sokan azt remélik, amennyiben Sepsiszentgyörgy 2013-ban Európa Ifjúsági Fővárosa lenne, az fejlődést jelentene a városnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1546
szavazógép
2010-05-13: Közélet - Iochom István:

A vadászattól a huszártoborzóig

Daragus Attila magánvállalkozó, Torja község polgármestere volt a házigazdája a kézdiszéki polgármesterek e havi találkozójának, melyre az elöljáró a megyei önkormányzat vezérkara mellett orbaiszéki kollégáit is meghívta. Szó esett a vadászati törvényről, a falunapok időpontjának összehangolásáról, útjavításról, valamint a két hét múlva esedékes huszártoborzóról.
2010-05-13: Közélet - :

Két háromszéki tudós a Magyar Tudományos Akadémián

Száznyolcvanadik közgyűlésén huszonkét külső tagot választott a Magyar Tudományos Akadémia, köztük két háromszéki származásút is. A baróti születésű Benedek József, a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Földrajztudományi Karának dékánhelyettese a Gazdaság- és Jogtudományok Osztályban nyert külső tagságot.