Ezzel az arroganciával éppen akkor hozakodik elő, amikor a lakosság minden kategóriáját érintő megszorításokat sóztak az emberek nyakába, a létminimum és a túlélés határára sodorva milliókat. Ezt az elképzelést nem támogatja Cseke Attila egészségügyi miniszter, rontaná (nem létező) népszerűségi mutatóját, ehelyett arról döntött, hogy húsz százalékkal csökkentik a javakra és szolgáltatásokra jóváhagyott költségvetési kiadásokat, ez kiegészítő intézkedés a fizetések huszonöt százalékos csökkentéséhez.

Hogy ilyen körülmények között miért nem fordítunk hátat az egészségbiztosító pénztárnak, és egyszerűen miért nem tagadjuk meg mindannyian a járulék befizetését, annak több oka is van. Az egyik az, hogy a nyugdíjastól senki nem kérdezi meg, akar-e fizetni egészségbiztosítást, tőle automatikusan levonják, a munkaadót pedig — legyen az állami vagy magán — törvény kötelezi az 5,5 százalék visszatartására a munkavállaló béréből, amit a munkáltatóra eső 5,2 százalékkal együtt át kell utalnia az országos kalapba. Ha ezt nem teszi, törvényt sért, és büntethető. A másik ok pedig az, aki nem biztosított, annak nem jár kedvezményes gyógyszer, ingyenes orvosi és laboratóriumi vizsgálat, kórházi ellátás. Ezzel ellenben az a baj jelenleg, ha fizetünk, ha nem, egyre inkább minden csak jár, de nem jut, oda süllyedt az egészségügy, hogy saját törvényeit sem tartja be.

Nem marad más hátra, tiltsák meg, hogy betegek legyünk. Hozzanak törvényt: aki beteg, azt nem csak a megszorításokkal büntetik, hanem fizetnie is kell. Hogy mi lenne a következménye egy ilyen jogszabálynak? Ugyanaz, mint ami jelenleg történik. A betegek nagy hányada gyógyszer és ellátás nélkül maradna.