HALÁLOS ÁLDOZATI GÖRBE. Traian Băsescu megszorító intézkedései példátlanok Románia történetében ― írja a Jurnalul naţional. Az 1933-as válság idején is csak tízszázalékos bércsökkenést írtak elő, 1690 pedagógust bocsátottak el, s három vidéki színháznak csökkentették az állami szubvencióját, Ceauşescu a nyolcvanas évek második felében az élelmiszereket vonta ki a hazai üzletekből, de a bérekhez és nyugdíjakhoz nem piszkált. Amit most Băsescuék elvárnak a román állampolgároktól, több mint áldozati görbe. A halált jelentheti sok ezer nyugdíjasnak.
A MÓR MEGTETTE KÖTELESSÉGÉT, A MÓR MARAD. Emil Bocot nem váltom le ― jelentette ki az államfő ―, még csak egy politikai válság hiányozna a meglévő gazdasági-pénzügyi mellé. Tehát az a híresztelések, miszerint Mihai Tănăsescu IMF-megbízott lenne az ország miniszterelnöke, egyelőre vaklármának tetszik. (Ziare.com)
SEGÍTSEN AZ ASSZONY. Cristina Pocora liberális képviselő nyílt levélben kéri Maria Băsescut, az államfő feleségét, próbálja meg eltéríteni férjét a drasztikus bér és nyugdíj, szociális támogatások megvonásától, s főképp tartsa be a választási kampányban tett ígéreteit. (Juranalul naţional)
A NYESÉS HOZADÉKA. Fél év alatt 5,39 milliárd lejt spórol az állam a közalkalmazottak fizetésének 25 százalékos csökkentésével ― áll a pénzügyi tárca által a szakszervezeteknek átadott dokumentumban. Ez az összeg a GDP 1,06 százaléka. A nyugdíjak és társadalombiztosítási segélyek 15 százalékos csökkentésével a GDP 1 százalékát, vagyis 5,2 milliárd lejt lehet megtakarítani. Az ebédjegyek megadóztatása fél év alatt 345 millió lej bevételt jelenthet, a szerzői jogdíjakra kivetett pluszadó pedig 76 milliót hoz a konyhára. (Hotnews.ro)
NYOLC SZERT TILTANAK. Nyolc újabb anyaggal bővül hamarosan a tiltott ún. etnobotanikus szerek listája ― közölte Cseke Attila egészségügyi miniszter. A pszichotróp és pszichoaktív szerek és hatóanyagok jegyzékének módosítását jövő héten kezdeményezi a minisztérium. A lista bővítése kormányhatározat elfogadásával történhet meg szakértői csoport által kidolgozott javaslat alapján. (Transindex)
BEARANYOZZÁK A HAGYMAKUPOLÁT. Ötvenezer eurót szán az elnöki hivatal most, a válság közepén a Cotroceni-palota udvarán lévő ortodox templom hagymakupolájának aranyozására. (Realitatea)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.