Szentgyörgyi István-díjjal tüntette ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Molnár János tanárt a hazai magyar diákszínjátszás terén kifejtett eredményes munkásságáért.
Az oklevelet és bronzszobrot Kolozsváron adta át Kötő József színháztörténész, az EMKE főjegyzője, a rendező laudációját Házy-Bakó Eszter, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke mondta. Molnár János a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont tanáraként 1993 óta diákjaival tizenkilenc művet vitt színpadra, ezenkívül felnőtt színjátszóknak is több darabot rendezett. A kovásznai diákszínjátszók legutóbb az országos Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon értek el kimagasló sikert, elnyerve a II. díjat. A díjjal együtt lehetőséget kaptak egy zsámbéki (Magyarország) fellépésre, ahol a tervek szerint Tasnádi István Tranzit című darabját adják elő. (bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.