Színházi előadások, kézműves-foglalkozások, harci játékok, mesterségek bemutatója és zene állt a hét végén harmadszor megszervezett Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napok középpontjában. Bár az időjárás nem kedvezett, a Vargyason, Olaszteleken és Baróton lezajlott programok több száz érdeklődőt vonzottak.
„Hogy dicső korokat megért múltbeli történeseink, szokásaink, erényeink felelevenítésére a különb-különb múzsák közénk való meghívása által vidékünk és a benne lakó nép jó hírnevének öregbítésére immár harmadik rendben örömére és vigasságára buzdítsuk Erdővidék kegyes népét" — mondta a megnyitón Hoffmann Edit, az Erdővidék Múzeum munkatársa. És az önfeledt szórakozásra való felhívásnak szíves-örömest tettek eleget a kilátogatók.
Szombaton Vargyason, vasárnap Olaszteleken is nagy sikert aratott a Budapesti Utcaszínház: előbb Mátyás király hű juhászának történetét, majd Molière klasszikusát, Dandin György, avagy a megcsúfolt férj című darabját mutatták be. Halász Péter néprajzkutató előadásában a csángók eredetéről szólva mondta, hogy ha adott lenne örökségük tisztességes feltárásának lehetősége, fény derülhetne történelmük és kultúrájuk számos elemére.
A gyermekek számára az igazi kikapcsolódást a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány, az olaszteleki Messzelátó Egyesület és a kisbaconi Bodvaj Egyesület tagjainak vezetésével tartott kézműves-foglalkozások, a régi szórakoztató és ügyességi játékok jelentették. A középkorban is fellelhető mesterségek közül Kovács Béla a szíjgyártás, Bene János a kovácsolás rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket, a tahitótfalusi Homoki Gyulának köszönhetően pedig az ólomkatona-festést és a tűzzománcozást gyakorolhatták. Látványos volt a kisújszállási Szabad Lovagok Rendjének középkori harcijelenet-bemutatója is: a ma csak múzeumokból ismert fegyverek forgatását és a vitézek viseletét sokan megtapsolták. A reneszánsz zenét kedvelők a baróti Kájoni Consort és Gyöngyharmat, a vajdahunyadi Huniadi Cantores, a kolozsvári Flauto Dolce együttes előadásának és a reneszánsz táncháznak örvendhettek. Erdővidék Múzeumában Tamás Sándor régitérkép-gyűjteményéből készült, Descriptio Transilvaniae című kiállítása, az olaszteleki kastélyban A vargyasi Daniel család évszázadai Olaszteleken és az Örökölt szenvedély, évszázados kovácsdinasztia — az olaszteleki Bene család kovácsoltvas tárgyai című kiállítás volt megtekinthető.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.