Több mint száz lovas vett részt az I. Simonyi óbester nemzetközi lovasfesztivál bemutatóin szombaton a nagyerdei stadionban. A huszárok, csikósok és civilek versenyében is csaknem ötven lovas mérte össze tudását.
A névadó egykori huszárezredes emlékére rendezett fesztiválra Budapestről, Sárospatakról, Polgárról és Debrecenből, valamint az erdélyi Bihardiószegről és Szentjobbról érkeztek huszárok, a csikósok küzdelmében pedig hortobágyi, hajdúböszörményi, kabai, püspökladányi és polgári lovasok vettek részt. Nagy tetszést aratott a hajdúböszörményi fogathajtók parádéja és a Hortobágyról érkezett, 1917-ben készült híres debreceni ötösfogat is.
A hagyományteremtő szándékkal megrendezett első Simonyi óbester nemzetközi lovasfesztivált jövőre további nemzetek részvételével bővítik; a francia hagyományőrzőkkel már megkezdték a tárgyalásokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.