A kolozsvári magyar kutatók ellenben úgy vélik, a magyar választók kétharmada a szövetségre, durván egyharmada Tőkés László független jelöltre adja majd voksát, ami sem az egyik, sem a másik tábornak nem elég a győzelemhez.
Valójában a magyar választói magatartáson múlik sok minden. Az elmúlt évek szavazásai azt mutatják, hogy a magyarok egy cseppet sem mennek el nagyobb számban voksolni, mint román honfitársaink, és ráadásul egyetlen szervezetnek sincs pontos nyilvántartása arról, hogy a másfél milliósra apadt közösségünk hány százaléka dolgozik külföldön. Nem kevesen, az biztos. Pedig most csak masszív jelenléttel hívhatjuk fel magunkra a figyelmet, s cáfolhatjuk meg a román sajtóban és politológusi, politikai körökben igen felkapott elméletet, miszerint kutatásaik, illetve orruk azt súgja, hogy a magyarság mintegy 30 százaléka a Demokrata Pártra fog szavazni. Sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudjuk ezt az elméletet, csupán reménykedünk abban, hogy a romániai magyar választók nem mondanak le ilyen könnyen az önálló politizálás meglehetősen nehezen elnyert, immár közel tizennyolc éves jogáról. A Demokrata Párt különben is furcsa politikai alakulat, Isten csak a megmondhatója, milyen trükkök, manőverek révén vezet — jó negyven százalékkal — a közvélemény-kutatásokban, hisz gyakorlatilag igen keveset tett a nagy politikai kinyilatkoztatásokon és zavarkeltéseken kívül. S az a tény, hogy Băsescu pártja, nem vakíthat senkit el, hisz az elmúlt törvényhozási ciklusban hangsúlyosan és határozottan magyarellenes politikát folytattak. Ha csak arra emlékeztetünk, hogy a kisebbségi törvényt Valeriu Tabără egykori nacionalista egységpártos képviselőre bízták, aki több mint száz módosító javaslattal lehetetlenítette el a törvénytervezetet, s párttársaival egyetértésben máig tartóan akadályozta elfogadását, minden magára és nemzetiségére adó magyart óvatosságra int e párt támogatását illetően. S bár Traian Băsescu székelyföldi látogatása alkalmával pozitívan viszonyult egy-két égető gondunkhoz — nem került semmibe neki —, de az autonómiát, mint porszemet a zakója válláról, oly könnyedén pöccintette el.
Nagy kihívás előtt állnak a magyar szavazók, de végre választhatnak. Mégis vigyáznunk kell, az ugyanis nem szolgálná közösségünk jövőjét, ha e lehetőség elől menekülve valamelyik román pártra voksolnánk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.