Indulatoktól, személyeskedésektől sem volt mentes az uzoni helyi tanács ülése. Maga a környezet is rendkívüli volt: a képviselők a kultúrotthonban, nyilvánosan vitatták meg a kürtőskalácssütés engedélyezése körüli gondokat. Jelen voltak az érintettek is — nem túl sokan, habár minden uzoni és szentivánlaborfalvi kürtős- és kenyérsütő meghívót kapott.
A gyűlés legfontosabb napirendi pontja a 2010/55-ös tanácshatározat felülvizsgálata. A jelenlévőknek azt kellet eldönteniük, hogy egy család hány helyen árulhatja a kürtőst, illetve a pityókás házikenyeret. Két táborra oszlott a terem, többségük az egyetlen hely mellett érvelt. A kft.-vel működő termelők — Mihály Alpár és Bodó Gyula — azt szeretnék, hogy mindenki több helyen árulhassa portékáját. Dr Ráduly István polgármester a termelők kézfelemeléses voksát kérte: döntő többségük az egyasztalos megoldás mellett döntött — eszerint szavaztak a tanácstagok is.
Kese József tanácstag az egységes asztalok bevezetésének hasznát körvonalazta: ezek alapján lehetne kiszűrni az illegális eladókat, és az engedélyeztetéseknél is előnyt jelenthetnének. A jelenlévők rögtön a kiadásokra terelték a szót: nincs pénz erre a befektetésre.
Veszélybe sodorhatja a kürtőst a számtalan jelentgetés is — hangsúlyozta a polgármester. Ha folytatódik az áskálódás, megtörténhet, a hatóságok úgy járnak el, hogy teljesen betiltják az út melletti árusítást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.