Törvényesítenék a napszámot

2010. május 21., péntek, Közélet

A napszámosmunka szabályozását kezdeményezte négy RMDSZ-es képviselő. A szerdán beterjesztett jogszabálytervezet lehetővé teszi, hogy igen egyszerű módon, de törvényesen vállaljanak idénymunkát az érdekeltek, az alkalmazóknak pedig ne kelljen ellenőrzéstől, büntetéstől rettegniük, bonyolult bürokrácia nélkül törleszthessék a 16 százalékos adót.

Romániában főleg tavasztól késő őszig igen sokan vállalnak napszámosmunkát, s mostanáig ezt csak feketén tehették. Az Édler András, Olosz Gergely, Derzsi Ákos és Kerekes Károly RMDSZ-es képviselők által kidolgozott törvénytervezet a lehető legegyszerűbben próbálja szabályozni a helyzetet. A munkavállalók a polgármesteri hivatalban kiváltanak egy napszámoskönyvet, a munkaadó pedig ebbe ragasztja be a napidíj 16 százalékának megfelelő adóbélyeget — részletezte Édler András.

A csalás elkerülésére a jogszabály rögzíti, hogy egy napszámos egy munkaadónál évente legfeljebb hatvan napot dolgozhat, de korlátozza az órabért is, ez nem lehet két lejnél kevesebb és tíz lejnél több. A munkásnak a nap végén meg kell kapnia keresetét. Számára elsősorban ilyen szempontból nyújt biztonságot a törvény.

A munkaadónak csak a 16 százalékos adóbélyeg ellenértékét kell törlesztenie az állam felé, más kötelezettségei nincsenek, mert a napszámosnak ez a munka sem egészségbiztosítási, sem nyugdíj-hozzájárulást nem feltételez. Előnyt jelenthet, hogy az adóbélyeg árát költségként is elszámolhatják, no meg az, hogy jogszerűen működnek, nem kell ellenőrzéstől tartaniuk.

Édler András azt is elmondta: sürgősségi eljárásban terjesztették be a képviselőházban a jogszabályt, ám nem tudni, mikor lesz belőle törvény, mert „lassan őrölnek a parlament malmai". Bíznak abban, kollégáik is felismerik a kérdés időszerűségét, hisz Romániában nagyon sokan élnek mezőgazdasági idénymunkából, és a gazdasági válság mélyülésével számuk tovább nő, a törvényesítéssel jelentős bevételekhez juthat az állam is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 617
szavazógép
2010-05-21: Közélet - Szekeres Attila:

Külföldi hírek

Sebestyén Márta UNESCO-díjas
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Művész a békéért címet adományozott Sebestyén Márta népdalénekesnek. Az énekesnő hangsúlyozta: szerencsésnek érzi magát, hiszen eddigi pályafutása során többször is elsőként kaphatott meg egy-egy elismerést, például mint népdalénekes, mint nő vagy mint magyar művész.
2010-05-21: Közélet - Bokor Gábor:

Helyben intézhetik ügyeiket a kovásznai nyugdíjasok

Szerdán tartotta évi kiértékelő gyűlését a Kovászna városi és környékbeli falvak nyugdíjasainak önsegélyző pénztára. A költségvetés pozitív, a szervezet nyereséggel zárt, a jövedelmet a tagok alapjának növelésre fordítják vissza.