Hírsaláta

2010. május 22., szombat, Belföld

A MENTŐANGYAL. Mugur Isărescut, a jegybank kormányzóját tekintik annak az ismert személyiségnek, aki miniszterelnökként kihúzhatná a bajból az országot, s meg tudná nyugtatni a lakosságot, hogy a megszorítások nem tartanak míg a világ. Traian Băsescu — eddig legalábbis — nem adta jelét annak, hogy ezt felismerte volna. Igaz, Mugur Isărescu nem akar ismét válság-miniszterelnök lenni — ezt sajtófőnöke, Adrian Vasilescu jelentette be. S az sem valószínű, hogy Traian Băsescu, miután sikerült kézbe vennie az irányítást, most átengedné azt egy szuverén, határozott személyiségnek. (Ziare.com)

JÁRVÁNYTÓL TARTANAK. Gyermekbénulás-járványtól tartanak az Egészségügyi Világszervezet szakemberei, miután Moszkvában áprilisban egy Tádzsikisztánból odaszállított gyermeken gyermekbénulást diagnosztizáltak. A romániai orvosokat riadóztatták, és felkérték, minden gyanús esetet tartsanak megfigyelés alatt, és jelentsék. Az aggodalom azért nagy, mert korábban több száz gyermek nem kapott védőoltást. Az egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy jövő héten 6000 oltás érkezik az országba. (Ziare.com)

ISMÉT DRÁGÍTJÁK A CIGARETTÁT. 91-ről 96 százalékra emelné a kormány a cigaretta minimális jövedéki adóját — ezt is tartalmazza az adócsalás elleni küzdelemről szóló sürgősségi kormányrendelet. Ennek hatására megnő az olcsóbb cigaretták ára, és tovább fog burjánzani a csempészés — vélik a termelők. 2010 január 1-jétől a cigaretta jövedéki adója 64 euróról 74-re nőtt, a legtöbb termék ára elérte a 10 lejt. 2009 elejéhez viszonyítva az adó 48 százalékkal emelkedett, amihez még hozzájön a 14 százalékos árfolyam-különbözet, mely az árak számítási alapjaként szolgál. (Mediafax)

ELHAGYOTTAN, ÁRVÁN. Nyolcvanötezer romániai gyereket hagytak magukra a külföldön munkát vállaló szülők — az adatokat csütörtökön ismertette egy bukaresti civil szervezet. Harmincötezer esetben mindkét szülő elhagyta az országot. (Krónika)

ENACHE ASSZONY KÖVETKEZETES. Kilépett a liberális pártból Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga jogvédő szervezet társelnöke. Csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be: egy ideje egyre távolabb érzi magát a liberálisoktól, az utolsó cseppet a pohárban az oktatási törvény tervezetének szerdai parlamenti vitája jelentette, amikor is a liberális képviselők nacionalista kirohanásokat intéztek az anyanyelvű oktatás ellen. Enache üdvözölte az átvilágítási törvény elfogadását, mint mondta: meg kell történnie az elszámoltatásnak. (Transindex)

KITÜNTETÉS HÓHÉRNAK. Traian Băsescu a legmagasabb hazai katonai kitüntetéssel jutalmazta George Homoşteanut, a Ceauşescu-rezsim egyik belügyminiszterét. Neve megjelenik a Tismăneanu-jelentésben, ugyanis ő volt az Autobuzul néven ismert véres akció vezetője, amikor 1981. augusztus 23-án, hogy a temesvári ünnepségeket ne zavarják meg, szitává lövetett egy három felfegyverzett személy által túszul ejtett, ingázó munkásokat szállító autóbuszt. Ugyancsak Homoşteanu irányította Gheorghe Ursu disszidens költő börtönben való agyonveretését is. (Ziare.com)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 538
szavazógép
2010-05-22: Közélet - :

A recesszió nem a legrosszabb

A legborúlátóbb forgatókönyv szerint, ha a kormánynak nem sikerül csökkentenie a nyugdíjakat és a béreket, az áruforgalmi adót növelik — véli Adrian Vasilescu, a jegybank elnökének tanácsadója. ,,Három terv van.
2010-05-22: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Reménysugár kisnyugdíjasoknak
Az RMDSZ szolidáris lesz a kormánnyal a megszorító intézkedésekért való felelősségvállalásban, még ha szeretnék is elérni, hogy a kis nyugdíjakat ne csökkentsék — jelentette ki tegnap Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki szerint jelenleg nincs más út. ,,Nem hiszem, hogy meg kellene futamodnunk most, amikor nehéz. (…)