Ha a nyolcadikosok országosan egységes felmérőinek eredményei kizáró jellegűek lennének, akkor a háromszéki diákok negyede nem felvételizhetne kilencedik osztályba — derül ki a megyei tanfelügyelőség összesítőjéből. A múlt héten zárult vizsgasorozaton közel kétezer tanuló vett részt, nyolcvanan a május 25-én kezdődő speciális vizsgaidőszakban írják meg a dolgozatokat.
Háromszázhuszonhatan (22 százalék) román nyelv és irodalomból, nyolcvanegyen (7 százalék) magyar nyelv és irodalomból, valamint négyszázötvenkilencen (24 százalék) matematikából nem érték el az átmenő ötöst, ez ellenben csak rontja a felvételi médiájukat, de nem zárja ki őket a versenyből.
A megkérdezett tanárok szerint a felmérők nem voltak nehezebbek a korábbiaknál, azt kérték számon, amit a nyolcadikosoknak tudniuk kell, de aki nem tanult év közben rendszeresen, gyengén teljesített. Többen azt is elmondták, hogy a román nyelv és irodalom dolgozattól a tanulók jobban féltek, mint a többi felmérőtől, és többet tanultak, némelyek még kisegítő órákat is fizettek, a magyar nyelv és irodalom dolgozatot ellenben könnyebbnek hitték, és emiatt nem ugyanazzal a komolysággal készültek, mint a románra.
A kilencedikes felvételi általánosában 25—25 százalékot jelent a hetedikes, illetve a nyolcadikos egységes dolgozatok, valamint a felmérő eredménye, a másik 50 százalékot az V—VIII. osztályos média teszi ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.