Emlékművet avattak Gyimesbükkön
Háborúkban elesett magyar hősök emlékművét avatták fel vasárnap a kelet-erdélyi Gyimesbükkön, az egykori ezeréves határon. Az ünnepségen jelen volt több ezer, a csíksomlyói pünkösdi búcsún is részt vett magyarországi és erdélyi zarándok.
A gyimesbükki kápolnánál szentmisét mutattak be, majd felavatták az egykori határőrségnek a kápolna előtt lévő romjai között az emlékhelyet, amely a két világháborúban elhunyt, csaknem ötszáz hősi halott nevét örökíti meg, a névsort kiegészítik az 1848-as, az 1956-os és az 1989-es forradalmak gyimesbükki áldozatainak nevei. Az emlékművet a gyimesbükkiek, valamint a Budakeszi Kultúra Alapítvány és adományozók anyagi támogatásával állították fel. Az ünnepségen részt vett Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete és Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul. A háborús emlékmű felállítását a gyimesbükki római katolikus egyház, az önkormányzat és helyi fiatalok kezdeményezték, hiszen a Gyimesi-szorosban sok ütközet volt az évszázadok folyamán, az itt elesett hősöknek pedig mostanig nem volt emlékművük.
Védik a kisnyugdíjasokat
Az RMDSZ megpróbálja meggyőzni Băsescut a kis nyugdíjjal rendelkezők védelmének fontosságáról — nyilatkozta Markó Béla kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke. Elmondta, a Traian Băsescu államfővel ma a parlamentben esedékes találkozón a szövetség a kis nyugdíjjal rendelkezők védelmének fontosságát hangsúlyozza. Traian Băsescuval ma 14 órakor találkoznak a parlamentben, a megbeszélésen a szövetség minden választott képviselője és szenátora részt vesz. Traian Băsescu államfő és a kormányt támogató pártok képviselői abban állapodtak meg múlt héten, hogy ma tárgyalnak a Nemzetközi Valutaalapnak küldendő szándéknyilatkozatról.
Hamarabb kezdődhet az általános sztrájk
A közigazgatási alkalmazottak általános sztrájkját a felelősségvállalás vagy a bizalmatlansági indítvány vitájának napján tartják, előrehozhatják a közalkalmazottak május 31-re tervezett tiltakozásához képest — jelentette be Vasile Marica, a Sed Lex szakszervezeti szövetség elnöke. A szakszervezetek már korábban bejelentették, május 31-én általános sztrájkot tartanak, a tanügyi szakszervezetek pedig ugyancsak ettől a naptól lépnek meghatározatlan ideig általános sztrájkba. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke pénteken a szakszervezetek képviselőivel folytatott megbeszélés után azt mondta: a szociáldemokraták és a szakszervezetek összehangolták a parlamenti ütemtervet a tiltakozások és utcai megmozdulások időpontjával. Mint mondta, mihelyt a kormány felelősséget vállal a megszorító intézkedéseket tartalmazó törvényért, az SZDP bizalmatlansági indítványt nyújt be, amely tartalmazza a szakszervezetek követeléseit és a szociáldemokraták javaslatait.
Csatlakoztak a szakszervezetekhez
Az UGIR—1903 és a CONPIROM vállalkozói szövetség vezetői úgy döntöttek, nem támogatják a kormány IMF-nek írt szándéknyilatkozatát, és ma a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén tartózkodnak a szavazásnál. Véleményük szerint nem a munkaadók feladata dönteni az állami alkalmazottak fizetésének és a nyugdíjaknak a csökkentéséről. A magáncégek alkalmazottjainak 60 százalékát foglalkoztató két vállalkozói szövetség korábban nem ellenezte az IMF-szándéknyilatkozatot, ám most kifogásolják, hogy a kormány nem egyeztetett a szakszervezetekkel, tartanak az utcai megmozdulásoktól és a sztrájktól. A Gazdasági és Szociális Tanács tagjai kétharmadának kellene igennel szavaznia a szándéknyilatkozatra. A tanácsban 15 tag a kormányt, 15 a szakszervezeteket és 15 a munkaadókat képviseli.
Erdélyi falvakba látogat Károly herceg
Romániába látogat a héten Károly brit herceg. Bukarestben tárgyal Traian Băsescu államfővel és Emil Boc miniszterelnökkel, majd több erdélyi falut felkeres, ahol néhány napot tölt, és elmegy a Brassó megyei Szászfehéregyházán vásárolt házába is. A brit trónörökös a hét második felében érkezik Romániába — nyilatkozták hivatalos források. Károly herceg elsősorban az alapítványa által kezdeményezett, a helyi hagyományok megőrzését és az ökotermékek népszerűsítését célzó projektek lebonyolítására kíváncsi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.