Két szolgálati lakás bérlését hagyta jóvá tegnap a kovásznai városi tanács. Ezeket a városi kórháznál dolgozó orvosoknak szánják, elsősorban radiológusnak és gyermekgyógyásznak. Így próbál segíteni a tanács az orvoshiánnyal küzdő kórházon.
A bér felét fizeti a városháza, másik fele a kórházra hárul. A tanácshatározat szerint a legkevesebb kétszobás lakásokat legtöbb 150 euróért bérelhetik. Ha viszont az orvos drágább kiadó lakás mellett dönt, a különbséget neki kell állnia. Molnár János képviselő felvetette, a Kovásznára ingázó tanároknak is szükségük lenne szolgálati lakásra, hiszen sok értékes tanár jár naponta Szentgyörgyről, más településről ide.
Az is elhangzott, hogy a városnak korábban volt két négyszobás szolgálati lakása, ezt azonban már régebb kiutalták az igénylőknek, bár a jegyző nem véleményezte kedvezően a tanácshatározat-tervezetet. Thiesz János alpolgármester felvetette: a szolgálati lakásokra megoldást találnak, ha sikerül az egykori szülészet egyik szárnyába (mely a város tulajdona) költöztetni a tömbházlakásban működő óvodákat. A felszabadult négy lakrészt tanárok, orvosok is használhatnák.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.