Erősítenék az összefogást, de MPP nélkül

2010. május 29., szombat, Közélet

Most, hogy Magyarországon is lezajlottak a választások, és letisztult a helyzet, ideje felfrissíteni, új életet lehelni az erdélyi magyar összefogásba — véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ helyi elnöke, aki ezt az együttműködést továbbra is az RMDSZ és az EMNT között tudja elképzelni, véleménye szerint ,,az MPP teljesen elszigetelte magát".

Antal elmélete indoklásaként elmondta, szociológusként gyakran találkozik azzal, hogy az emberek fejében az összefogás a Tőkés—Markó egyezséget jelenti, ugyanakkor véleménye szerint az elmúlt két évben csődöt mondott minden kísérlet az RMDSZ—MPP együttműködésre. ,,Az MPP teljesen elszigetelte magát a valóságtól, sok értékes tagja keresi a kijárati ajtót, szívesen átállnának, ha nem is az RMDSZ-be, de az EMNT-be talán. Az MPP-ben azok maradnának, akikről bebizonyosodott, hogy összeférhetetlenek" — fejtette ki Antal Árpád.

Véleménye szerint azért is szükség van az összefogás felélesztésére, mert ha nem, a Tőkést támogató magyarországi kormányzati segítség és az RMDSZ romániai kormányzati szerepvállalása nem erősíti, kiolthatja egymást. Mindenki kárát vallja annak, ha a felek nem a magyarság gyarapítására, hanem egymás gyengítésére használják a rendelkezésükre álló erőforrásokat — fejtette ki.

Antal Árpád szerint az RMDSZ—EMNT együttműködés erősítésének megfelelő fóruma az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, és létre kell hozni a Kulturális Autonómia Tanácsot is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1428
szavazógép
2010-05-29: Közélet - Farcádi Botond:

Munkabeszüntetés a hivatalokban

Háromszéken körülbelül ezer közigazgatási alkalmazott lép általános sztrájkba hétfőtől — közölte lapunk érdeklődésére Ferencz Tibor. A közigazgatásban dolgozókat tömörítő Nova Vita szakszervezet vezetője elmondta: a megyei tanács, huszonöt község, Sepsiszentgyörgy, Bodzaforduló, Kovászna és Barót polgármesteri hivatalaiban és az alárendelt intézményekben, többek között a szociális igazgatóságon, az uszodában, a stadionnál, a helyi tanácsoknál működő adóhivatalokban leáll az élet.
2010-05-29: Belföld - :

Hírsaláta

MINDEN JEL SZERINT FÉL HÓNAPOT NYERNEK A MEGKÁROSÍTOTTAK. Mert megkéstek kicsit a drákói törvények parlamenti elfogadásával, az Evenimentul zilei szerint a bér-, nyugdíj- és más juttatások csökkentését csak június 15-i hatállyal léptetheti életbe a kormány. Megeshet tehát, hogy a nyugdíjakból csak 7,5, a fizetésekből 12,5 százalékot nyesnek le a következő hónapban. Júliustól aztán jön a feketeleves.