A jövőben a lányokat is kimenthetik a tűzből Szaúd-Arábiában a tűzoltók — ez a döntés született nyolc évvel azután, hogy Mekkában egy iskolatűzben tizenöt diáklány lelte halálát, mert nem menthették ki őket férfiak.
A Saudi Gazette lap tájékoztatása szerint az oktatási minisztérium minden iskolavezetőnek és a vallási felügyelőknek egyértelmű utasítást adott arra nézve, hogy a mentésben részt vevőknek vészhelyzetben azonnali bejutást kell biztosítani a tanintézmények területére. Bár a világ többi országában ez magától értetődő lenne, a szigorúan vallásos Szaúd-Arábiában az iszlám vallási rendőrség képviselői 2002-ben Mekkában megakadályozták, hogy a lányok elhagyják a lángokban álló iskolát, mert a tanulók nem voltak az előírásoknak megfelelően öltözve, többek közt nem viseltek fejkendőt. Szemtanúk akkor arról számoltak be, hogy a rendőrök meg is verték a lányokat, akik később a tűzben lelték halálukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.