Farcádi Botond
A kormány lemondásáig folytatódnak a tiltakozó megmozdulások az országban — jelentették be igen elszántan a szakszervezeti vezetők. Sokakban felmerül azonban a kérdés: a bérek és nyugdíjak csökkentése kiváltotta reménytelenségen, a hatalom arroganciája okozta jogos felháborodáson, a magára valamit is adó szakszervezeti mozgalom radikalizmusán kívül másvalami indokolja-e a követelést.
Mit oldana meg, ha félreállna most a miniszterelnök vagy megbukna a kabinet, hiszen a költségvetési egyensúly megőrzése végett elkerülhetetlenek a megszorító intézkedések — hangzik a hatalomhoz közel állók védekezése.
Pedig számtalan érvet lehet felsorakoztatni annak alátámasztására, hogy az Emil Boc vezette csapat kormányrúd mellől való eltakarítása jóval több haszonnal, mint kárral járna az ország számára. Ha az elmúlt időszak történéseinek erkölcsi vetületét nézzük, akkor túlzás nélkül állíthatjuk: szemenszedett hazugságok sorozatával szerezte és tartotta meg a hatalmat a Traian Băsescu által távvezérelt alakulat. Ötvenszázalékos béremelést ígértek a ma porig alázott tanároknak, gazdasági növekedésről beszéltek a választási kampányban — ahhoz, hogy rövid időn belül hatalmas államadósságot halmozzanak fel, amelyet maguk sem tudják, mikor, hogyan, milyen áron tud majd törleszteni az ország. Alávaló eszközökkel, megfélemlítéssel, gátlástalan zsarolással, a kiszolgáltatottság érzésének cinikus fokozásával próbálták ellehetetleníteni a közalkalmazottak sztrájkját. A nyugdíjak csökkentésével olyasmit tettek, amit akár rablásnak is lehetne minősíteni, hiszen több évtizedes munka árán megszerzett, alkotmány által garantált állampolgári jogot nyirbáltak meg.
De az etikain túl politikai érvek is a távozás mellett szólnak: a kabinetet támogató többség része ugyanis egy olyan csapat, amelynek dezertőr tagjait pénzzel, tisztségekkel vásároltak meg, és ez olyan politikai kultúra meghonosodását vagy regnálását jelenti, amely közelebb áll a diktatúrához, mint az igazi demokráciához. Jogos lenne a kormányzók fenéken billentése szakmai szempontból is: a kabinetnek alig akad olyan tagja, amely megvalósításokat tudna felmutatni, a választások óta romlott a helyzet a mezőgazdaságban, a közigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban, a miniszterek kapkodnak, egymásnak ellentmondanak, az alkotmányjogász kormányfő maga sincs tisztában, mikortól alkalmazható egy jogszabály — a példák sora a végtelenségig folytatható.
Végül, de nem utolsósorban gazdasági szempontból is előnyös lenne egy olyan országvezetés, amely alternatív megoldásokat is találna az államháztartási hiány szinten tartására, gazdaságélénkítő intézkedéseket is képes lenne hozni, s bizalom, nem pedig harag, düh és megvetés lengné körül.
