Kijelölte miniszterelnök-helyetteseit
Június 1-jei hatállyal kijelölte Orbán Viktor két miniszterelnök-helyettesét, a kormányfő helyettesítésére első helyen Semjén Zsolt jogosult.
A Magyar Közlöny keddi számában kihirdetett rendelet szerint a miniszterelnök helyettesként Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert és Semjén Zsolt tárca nélküli minisztert jelöli ki. A miniszterelnök-helyettesi kinevezésre az alkotmány új rendelkezése ad lehetőséget.
Kevesebb államtitkár
Sólyom László köztársasági elnök két körben, negyvenegy államtitkárnak adta át a kinevezési okmányát tegnap a Sándor-palotában. Több mint a felére csökkent így a politikai vezetők száma a jelenlegi kormányban az előző kabinethez viszonyítva — mondta a közigazgatási és igazságügyi minisztérium államtitkára. Rétvári Bence közölte, hogy az Orbán-kormány politikai vezetőinek száma 44, ami a miniszterelnököt, kilenc minisztert és 34 államtitkárt jelent. Hozzátette, ezzel szemben a Bajnai-kormány politikai vezetőinek száma 97 főre rúgott, ami a miniszterekből, az államtitkárokból és a szakállamtitkárokból állt. Bejelentette, hogy ez a miniszteri fizetéseknél negyvenszázalékos megtakarítást jelent majd.
Az MSZP távol marad
Az MSZP nem vesz részt a holnapi trianoni parlamenti emlékülésen — közölte a frakció ülése után Mandur László. Az MSZP korábbi parlamenti alelnöke a képviselőcsoport döntését azzal indokolta: a házbizottság szerdai ülésén nem fogadták el azon javaslatukat, hogy az ülésen a frakciók kifejthessék gondolataikat Trianonnal kapcsolatban, figyelembe véve, hogy ez nem egy megemlékezés, hanem parlamenti ülés lesz.
Felállítják, de nem avatják fel
Felállítják, de hivatalosan nem avatják fel holnap Révkomáromban a református parókia udvarára tervezett Trianon-emlékművet, ugyanis a Szlovák Országos Műemlékvédelmi Hivatal felülbírálta a helyi hatóság döntését a korábban kiadott engedélyről. Megemlékezés azonban lesz, a rendőrség nagy erőkkel készül a pénteki magyar és a szlovák megemlékezésekre egyaránt. A Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt ugyanis Trianont éltető konferenciát szervez a városba, és emléktáblát avat a kilencven évvel ezelőtt történtek méltatására.
Lemondott a japán kormányfő
Hivatalosan bejelentette lemondását Hatojama Jukio japán kormányfő tegnap Tokióban pártja, a balközép irányzatú Japán Demokrata Párt vezetői előtt. A tavaly szeptember 16-án hivatalba lépett, 63 éves japán kormányfő népszerűsége mélypontra, 17 százalékra zuhant azt követően, hogy Hatojama ígéretével ellentétben nem állapodott meg az Okinava szigetén működő amerikai támaszpont áthelyezéséről. Hatojama elismerte, hogy a pénzügyi botrányok és az okinavai bázis ügye késztette lemondásra, de megerősítette azt a véleményét, hogy a japán—amerikai biztonsági együttműködés alapfeltétele a térség békéjének. Hatojama négy év alatt a negyedik japán kormányfő, aki úgy távozik posztjáról, hogy egy évet vagy annál kevesebbet töltött a miniszterelnöki bársonyszékben.
Vérfürdő Nagy-Britanniában
Több embert megölt Nagy-Britannia egyik népszerű üdülőkörzetében egy férfi, aki később öngyilkosságot követett el. A lövöldözés az északnyugat-angliai Cumbria megye egyik part menti városában, Whitehavenben kezdődött a délelőtti órákban, majd nem sokkal később a közelben levő Seascale-ben és Egremontban folytatódott. A rendőrség tegnap délutánig nem ismertette az áldozatok számát, csak annyit közölt, hogy a lövöldözésnek számos halottja és sérültje van. A BBC úgy értesült, hogy az ámokfutó legalább tizenegy személyt lőtt meg. A feltételezett elkövető az 52 éves Derrick Bird, aki Citroën típusú gépkocsijával járta végig a lövöldözések helyszíneit, majd a kocsit hátrahagyva eltűnt. A rendőrség azonban tegnap délután közölte, hogy egy erdős területen megtalálták Bird holttestét és mellette a fegyvert is. Ez a legvéresebb fegyveres ámokfutás Nagy-Britanniában azóta, hogy 1996-ban egy zavart elméjű férfi bement a skóciai Dunblane kisváros általános iskolájába, ahol tizenöt gyermeket és egy tanárt agyonlőtt, majd magával is végzett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.