Hírsaláta

2010. június 4., péntek, Belföld

ODA AZ EGYSÉG. A Demokrata Liberális Pártot már kívülről is látható belső ellentétek gyötrik, ráadásul identitásválsággal küzd, nincs igazi vezéregyénisége. Băsescu, aki eddig összetartotta és vonzotta a külső embereket is, mára tekintélyt vesztett, Emil Boc nem igazi vezéregyéniség. Megeshet, a párt hamarabb szétesik, mint amennyi idő alatt felépült. Jövője bizonytalan, doktrínája nincs, az ellentétek nagyok. Sorin Frunzăverde egy pártgyűlésen igen határozottan jelentette ki, nem szabadott volna a bérekhez és fizetésekhez nyúlni, sajnos, a párt nem hallgatta meg még vezetőinek véleményét sem. Ha vita lett volna a megszorító intézkedésekről, többen az IMF által javasolt adóemelést részesítették volna előnyben. (Ziare.com)

POFÁTLANOK. Egyre durvábbá válik a politikai közbeszéd, Victor Ponta egy sajtótájékoztatón Emil Boc által használt, a pofátlanul magas nyugdíjak analógiájára kijelentette: pofátlan maga a miniszterelnök, aki korábban folyamatosan azt ismételgette, nem piszkál a fizetésekhez, nyugdíjakhoz, s most megnyirbálja azokat. Ponta szerint sértő volt az is, ahogyan Emil Boc az orvosokról, tanárokról kijelentette, hogy ők a társdalom rákos részei, holott ezt a kormányról és a kormánypártról lehetne inkább kijelenteni. A szociáldemokrata pártelnök szerint jelen pillanatban Románia gazdaságát is egyetlen ember határozza meg, s az maga Traian Băsescu. (Antena3)

KÖLCSÖNKÉRNI MINDENEKELŐTT. Ha Romá­niának emelnie kell az áfát, annak mértéke nem lehet öt százaléknál alacsonyabb, s ez lángba borítja az országot — jelentette ki Adrian Vasilescu, a jegybank kormányzójának tanácsadója. Véleménye szerint ebben a pillanatban nem a politikai klientúra megfékezése kell a vezetők célja legyen, hanem a következő IMF-részlet átutaltatása, később az Európai Unió és a Világbank által már jóváhagyott kölcsönök megszerzése. (România liberă)

DRÁMAI CSÖKKENÉS. A tavalyi év hasonló időszakához viszonyítja Romániába 29,1 százalékkal, azaz 2,2 milliárd euróval kevesebb beruházás érkezett — áll a Statisztikai Intézet Newsin hírügynökségnek átadott adataiban.

FELMÉRÉS A SZÉKELYFÖLDI MUNKAERŐPIACRÓL. Az Iskola Alapítvány székhelyén bemutatták a sajtónak azt a kutatómunkát, amelyet a kolozsvári Kvantum Research közvélemény- és piackutató cég Kiss Tamás, Barna Gergő és Kozák Gyula szociológus vezetésével a székelyföldi munkaerő-piaci keresletről végzett. A felmérést 2010. május 3. és 12. között 119 olyan Kovászna, Hargita és Maros megyei cégen végezték, amely 2008-ban legalább 5 alkalmazottat foglalkoztatott. Érdekesség például, hogy nőtt a kereslet az érettségit nem igénylő szellemi munka iránt: a megkérdezett cégek 2008-ban 123, 2011-ben 213 ilyen alkalmazottat tartottak számon. (Szabadság.)

A HÜLYE? Egyre inkább elvesztik a szavak súlyának mérlegelését a hatalom képviselői. Emil Boc Andrea Vass-Paul nevű gazdasági tanácsadója például egy tévéműsorban azt találta mondani, tiszta hülyék lennénk, ha nem ültetnénk életbe a megszorításokat. (Realitatea)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 537
szavazógép
2010-06-04: Közélet - :

Trianonra emlékezik az MPP

Farkaslakán tartja a trianoni megemlékezés központi rendezvényét a Magyar Polgári Párt — erről döntött múlt heti ülésén az elnökség. A rendezvény tíz órakor kezdődik egyházi körmenettel, majd Trianon-emlékművet avatnak és megemlékező beszédeket mondanak — tájékoztatott Fazakas Tibor országos alelnök. (-kas)
2010-06-04: Belföld - Farcádi Botond:

Belföldi hírek

Élőlánc az indítvány napján
A szakszervezeti szövetségek úgy döntöttek, hétfőn nagygyűlést szerveznek a parlament előtt, amelyre 3000 személyt várnak, a bizalmatlansági indítvány vitája napján pedig 20 000 szakszervezeti tag vonul utcára, és minden ágazatban általános sztrájkot hirdetnek. A tüntetések folytatódnak kedden és szerdán, majd csütörtöktől a honatyák irodái előtt tartanak sztrájkőrséget. Minden megyében kiplakátolják a honatyák arcképét, figyelmeztetve őket, szavazzanak választóik érdeke szerint.