A Civilek Háromszékért Szövetség aláírágyűjtést kezdeményezett a Tamási Áron Színház igazgatója, Bocsárdi László menedzseri értékelésének felülvizsgálatára, a kezdeményezők szerint ugyanis ,,az értékelő bizottság szakmailag hiányos, igazságtalan" döntést hozott (a 8,92-es jegy azt jelenti, Bocsárdi menedzseri szerződését nem hosszabbítják meg, a színházvezetői tisztségre versenyvizsgát írnak ki ― szerk. megj.).
A kezdeményezők arra kérik ,,az ügyben illetékes vezetőket, hogy a sajnálatos módon kialakult, méltánytalan helyzetet megfelelő intézkedésekkel orvosolják", véleményük szerint a Tamási Áron Színház Sepsiszentgyörgy kulturális nagykövete, Bocsárdi ,,értékrendje és egyénisége szoros összefüggésben áll a színház eredményeivel, művészi hitelességét pedig egyedüli garanciának tartjuk arra, hogy a Tamási Áron Színház által létrehozott értékek megmaradjanak". ,,Egy személyi csere beláthatatlan következményekkel járna, kétségtelen, hogy ezzel véget érne egy olyan értékalkotó szakasz a színház életében, amely annyi elismertséget hozott a városnak és kultúránknak egyaránt" — áll a magyar és angol nyelvű petícióban, mely a www.sepsiszentgyorgy.info/peticio címen érhető el, támogató aláírásokkal hétfőig ― a fellebbezési határidő lejártáig ― lehet csatlakozni, a petíciót a rá következő nap adják le a városházán.
Tegnap egyébként Bocsárdi László nyilatkozatot adott ki, melyben részletesen cáfolja a menedzseri értékelésének jelentésében megfogalmazott vádakat, megerősítve, hogy megfellebbezi a jelentést, de kijelenti, a színházigazgatói versenyvizsgán nem fog részt venni, mert ,,olyan politikai szándékot érzek belefolyni az intézmény ügyeibe, ami mellett a versenyvizsga eredményét ― s egyben a Tamási Áron Színházból való eltávolításomat ― előre eldöntött játszmának látom."
Ugyancsak politikai döntést lát az ügyben az önkormányzat MPP-s frakciója, mely tegnapi közleményében leszögezi, a Bocsárdit vizsgáztató bizottság összetételéről és a vizsga eredményéről nem a városi tanács, hanem ,,a polgármester által személyesen kinevezett bizottság" döntött, ,,a menedzseri vizsga lebonyolítását mind a színházért felelős önkormányzati képviselő, mind a kulturális bizottság, és az MPP-frakció teljes megkerülésével szervezték meg, jól érzékelhető szándékkal, hogy Bocsárdit menesszék".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.