A spanyol polgárháborúban készült A milicista halála. A normandiai partraszállás immár klasszikussá vált képsorai mellett bő betekintést kaphatunk a haditudósító életművéből az Árkosi Művelődési Központban.
A tegnap délelőtt megnyílt kiállításon Friedmann Endre Ernő Budapesten született, Robert Capaként világhírűvé vált fényképész hadszínterei sorakoznak, bemutatva a kalandor fotóit, aki 1936-tól mindenütt ott volt, ahol golyók záporoztak. Tudósította a németek utolsó belgiumi offenzíváját, Lipcse elestét, a D-napon az első amerikai csapatokkal szállt partra, míg 1954-ben Indokínában aknára nem lépett. Fejfáján a legmagasabb katonai kitüntetés díszeleg, pedig gyűlölt minden erőszakot, minden háborút.
A kecskeméti Magyar Fotográfia Múzeum Capa-gyűjteményének bemutatása Henning János, a Gyulai Ferenc fotóművész-egyesület elnökének és az Árkosi Művelődési Központ közösségének kétéves szervezőmunkáját dicséri.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.