Román kitüntetés Esterházy Péternek
A bukaresti George Enescu Nemzeti Múzeumban vette át tegnap Esterházy Péter a legmagasabb román állami kitüntetést, a Kulturális Érdemrend Irodalom kategóriájának parancsnoki fokozatát.
A díjat átnyújtó Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter hangsúlyozta: Esterházy Péter ma már az egyetemes irodalom része, ő az az író, aki regényeiben, publicisztikájában, esszéiben nem köt kompromisszumot. Nicolae Manolescu, a Román Írószövetség elnöke szerint a kitüntetés már Esterházy nemzetközi értékű életművének szól. „A tehetséges írókhoz viszonyítva az ő műveiben van egy másik érték is: ő a legfelelősebb írók közé tartozik, aki készen áll megválaszolni a kor által megfogalmazott kérdéseket, és nem utolsósorban azokat, amelyeket ő maga fogalmaz meg önmagának. Az a bátorság, amellyel elszánta magát egy rendkívüli fontos lelkiismereti probléma, a kommunizmus leírására, nemcsak Esterházy számára dicséretes, hanem ránk nézve is nagy szerencse" — méltatta Manolescu Esterházy műveinek legfontosabb értékét román olvasatban.
Megjelent a decentralizációs törvénycsomag
A Hivatalos Közlönyben tegnap megjelent a decentralizációs törvénycsomag. Az egészségügyre vonatkozó egyes törvényeket a decentralizáció irányában módosító 48. sürgősségi kormányrendelet a 384., míg a kórházak listáját is tartalmazó 529. kormányhatározat a 385. Hivatalos Közlönyben látott napvilágot. A jogszabályok publikálása hagyja jóvá végérvényesen a lépést, amelynek nyomán a mostanig az egészségügyi minisztérium kötelékébe tartozó 435 kórház közül 373-nak az irányítása átkerül a helyi vagy megyei önkormányzatokhoz. Az átadás a szaktárca és az önkormányzatok közötti szerződéssel történik július elsejéig. A decentralizációs törvénycsomag mai életbelépésétől nem csak a kórházépület tulajdona kerül az önkormányzatokhoz, hanem az intézmény vezetőségét is ugyanaz az önkormányzat nevezi ki, és megkapja ezzel a felügyeleti jogot az egészségügyi biztosítóval kötött szerződés felett, tehát ellenőrizheti a menedzser munkáját, a felelős pénzköltést. A decentralizáció 373 kórházat érint, a minisztérium kötelékében marad 62 országos jelentőségű szakintézet, illetve néhány, egyetemi központban működő sürgősségi egyetemi kórház.
Duna-stratégia a határok átjárhatóságával
A Duna-stratégiát illetően a közlekedés problémájának megoldása nem merülhet ki a hajózásban, garantálni kell a fejlődésből sokáig kimaradt határtérségek átjárhatóságát utak, vasutak és hidak építésével is — fejtette ki tegnap Konstancán Németh Zsolt azon a külügyminiszteri konferencián, amely a Duna-stratégia előkészítő folyamatának része. Az Európai Bizottság közreműködésével megrendezett értekezlet a konzultációs szakasz utolsó eleme, arra a Duna-régió államainak — Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Csehország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova és Ukrajna — külügyminiszterei kaptak meghívást. Az Európai Bizottság ez év decemberéig terjeszti elő a Duna-stratégia akciótervét, amelyet előreláthatólag 2011-ben, Magyarország reményei szerint az első félévi magyar európai uniós elnökség idején fogadnak el. A Duna-stratégia általános célja, hogy erősítse a Duna menti régió kohézióját, és segítse a még nem EU-tag országok csatlakozását az integrációs folyamathoz.