Medipod (Egészség-Híd) néven hozott létre egészségügyi társulást két magyar és két román egészségügyi szervezet.
A Zilahon tegnap megkötött társulással potenciálisan mintegy másfél millió ember ellátása javulhat a határ két oldalán. Nagy Ernő, a Medipod elnöke az egész napos szakmai konferenciával egybekötött alapító ünnepségen elmondta: a debreceni Kenézy Kórház, a Szilágy Megyei Kórház, a Nagykárolyi Városi Kórház és a négy intézményt működtető Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding együttműködésének középpontjában a közös fejlesztési pályázatok, továbbá a betegek és az orvosok mobilitásának biztosítása áll.
A régió intézményi és egészségügyi problémái országhatároktól függetlenül azonosak: a kórházak általában alulfinanszírozottak, a lakosság egészségi állapota rossz, azonosak a leggyakoribb betegségek, és egyre inkább érződik az orvoshiány. Az alulfinanszírozottságon segíteni leghatékonyabban uniós pályázati források elnyerésével lehet, bizonyos források határon átnyúló regionális együttműködés nélkül pedig elérhetetlenek — hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ehhez komoly szakmai munka szükséges.
A betegek ellátásának javítására példaként Nagykároly esetét hozta, amelynek ellátási centruma jelenleg Kolozsvár, azonban a betegeket a jóval közelebb fekvő és ugyanolyan színvonalú ellátást nyújtó Debrecenbe is lehetne szállítani sürgős esetekben. A távolságok ilyen jellegű csökkentése szerinte jelentősen javíthatná az ellátás színvonalát.
A Medipod nem zárt közösségként kíván működni, nyitott más szervezetek csatlakozására is, már a tegnapi szakmai napon is további három romániai megye képviselői vettek részt érdeklődőként.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.