Vizsgáznak az új bírák, kiket rendhagyó módon, az eddigi parlamenti gyakorlattól eltérően, nem politikai egyeztetés nyomán választottak meg, hanem a Demokrata Liberális Párt erőpolitikájának és az RMDSZ behódolásának eredményeként. Ráadásul Augustin Zegreant, akit maga az elnök jelölt — ugyancsak fütyülve az alkotmányra — újabb mandátumra, csütörtökön 5—3 arányban, egy tartózkodással megválasztották a testület elnökének is. Már csak egy remény maradt: a kilenc évre kinevezett, elmozdíthatatlan jogászokban talán felülkerekedik a szakmai tisztesség.
Az ugyanis, hogy ők hárman (Augustin Zegrean, Iulia Moţoc és Mircea Minea) kerültek be az alkotmánybíróságba, közel sem az ő hibájuk. A kártyákat — ahogyan a tévéközvetítésekben is láttuk — a kormányzó párt keverte. Roberta Anastase házelnök két héten át elutasította a szabályosan megválasztott Valer Dorneanu kinevezésének aláírását arra hivatkozva, hogy minősített helyett egyszerű többséget kapott. A két ellenzéki párt nem akart új választást, s már-már komédiába illő eszközökkel igyekeztek megakadályozni hétfő este azt. Kisollóval elvágták az ülésvezető elnök mikrofondrótját, védőfalként körbeállták a szavazóurnákat. Úgy érezték, életre-halálra megy a játék, hisz pár órával korábban a szenátusban már elbukott Teodor Meleşcanu.
Mint utólag kiderült, minden az RMDSZ-en fordult meg. Kora délután másfél órát tárgyaltak a házelnök szobájában Roberta Anastaséval és Emil Bockal. Mit kértek, mit kaptak, egyszer majd kiderül, s az is, megérte-e hozzájárulni ahhoz, hogy az alkotmánybíróság is narancssárga színt öltsön. Az RMDSZ elvtelen viselkedése órákkal később érte el a csúcsot, amikor az ülésvezető Ioan Oltean és a képviselőház RMDSZ-frakciójának vezetője, Olosz Gergely azt ígérte Victor Pontának, hogy a választást szerdára halasztják. Visszatértek a terembe, elfoglalták helyüket, s a demokrata liberálisok az RMDSZ-szel karöltve percek alatt megválasztották az új alkotmánybírót Mircea Minea kolozsvári jogász, Emil Boc barátja személyében.
Miért volt jó ez az Olosz Gergely vezette RMDSZ-frakciónak, miért vállalta ezt a nemtelen szerepet az RMDSZ, ha nem is talány, de kérdés.
Választóik zöme, a magyar nyugdíjasok, miután választott képviselőik elárulták őket, csak abban reménykedhetnek, javukra is dönt az alkotmánybíróság.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.