Nem nyer Sepsiszentgyörgy a megszorításokból

2010. június 19., szombat, Közélet

A sepsiszentgyörgyi városháza nem sokat nyer a kormány által elrendelt megszorítások nyomán. Helyben marad ugyan az alkalmazottak fizetésének 25 százaléka, és ezt az összeget felhasználhatják, de veszítenek is, egy hozzávetőleges számítás szerint a fizetésadóból hét százalékkal kevesebb érkezik majd a városkasszába.

A sepsiszentgyörgyi alkalmazottak 28 százaléka dolgozik az állami szektorban, fizetésük 25 százalékos csökkentésével a levont adó is kisebb lesz. S ez csak a kezdet, hisz a magáncégekre is kihat a megszorítás, egyelőre nem tudni, milyen mértékben befolyásolja működésüket a vásárlóerő csökkenése — fejtette ki Antal Árpád polgármester. A városháza alkalmazottjai közül még senki nem jelezte, hogy felmond a kisebb fizetés miatt, valószínű, az első csökkentett jövedelem kézbevétele után merül fel ez a lehetőség, és sajnos, elsősorban a jó szakemberek távoznak ilyen esetben, ők találnak könnyen munkát.

Nőtt az előrehozott nyugdíjak iránti érdeklődés: hét-nyolc kérést is aláírt a polgármester az elmúlt hetekben. Az emberek mérlegelnek, levágott fizetésük ugyanakkora lenne, mint az előrehozott nyugdíjuk, így inkább utóbbit választják. A kertészet munkatársainak száma csappant meg vészesen, alig ketten maradnak kollégáik nyugdíjba vonulása után, és mivel a kormány zárolta a helyeket, új embereket nem alkalmazhat a hivatal.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2010-06-19: Sport - :

Sport

Három országos bajnoki cím
A Sepsiszentgyörgyi ISK atlétái három bajnoki címmel tértek haza a hét közepén a bukaresti Balázs Jolán atlétikai stadionban megtartott országos bajnokság döntőjéről (gyerek I—II. korosztály), amelyen 828-an vettek részt.
2010-06-19: Közélet - Váry O. Péter:

Elfogadták a fellebbezés visszautasítását

Alaptalanok azok a jogi kifogások, melyek alapján Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója (képünkön) procedurális okokra hivatkozva megfellebbezte 2009. évi menedzseri tevékenységének kiértékelését ― döntött a fellebbezés kivizsgálására alapított, a városháza jogtanácsosaiból és jegyzőjéből álló bizottság.