Ki mint veti ágyát, avagy majdnem sablon nélküli volt Ikafalva három napja. Ami az ágyvetést illeti, ahhoz a legtöbb köze a csernátoni önkormányzatnak volt — tájékoztatott t. Bardócz Csaba református lelkipásztor, aki oroszlánrészt vállalt a rendezvény szervezésében.
Igaz, hogy bepótolt a Dédé-üzlet is, meg a Communitas Alapítvány, de azontúl, hogy monumentális székely kaput, játszóparkot avattak, teljesen újnak számított az, ahogyan széppé és szemétmentessé varázsolták a kicsi falu minden szege-likát, mert sikerült ezt tökélyre vinni a legszebb porta elnevezésű versenyben. Maradandó volt a gyerekek-fiatalok számára a helytörténeti és néprajzi jellegű vetélkedő. Sikerrel mutatta be Kisgyörgy Zoltán újságíró a Háromszék-falufüzetek-sorozat második számát, amely Ikafalváról szól. A kis kiadványt ünnepi ajándéknak szánta a megrendelő polgármesteri hivatal. Aki Ikafavához kötődik mottó égisze alatt faggatta életútjáról, sikereiről Dezső Vencel kézdivásárhelyi igazgató-tanárt Nagyoláh Ilona helyi tanítónő. Ételre és italra is futotta a jó házigazdának, szombaton este a Role együttes örökzöld könnyűzenei slágereit visszhangozta a Paphegy és falut ölelő erdőkoszorú.