Talán ez is hozzájárult következetes székelymentő politikájának kialakulásához. Bizonyos, hogy Bethlen jól ismerte őket: Báthory Gábor alatt egy ideig csíki főkapitány volt, részt vett az 1595-ös havasalföldi törökellenes hadjáratban, s ismerte a ,,véres farsang" pusztításait is, valamint a többféle és többször előterjesztett székely panasziratokat. Komolyan vette Bocskai végrendeletét, annak székely vonatkozásaival együtt. Fejedelmi esküjében 1613-ban megerősítette az erdélyi rendek s a székelyek kivívott jogait. Aztán elrendelte összeírásukat.

Mátyás király óta többször összeírták a székely katonai rendeket, de a székely társadalom különböző rétegeit ennyire alaposan nem vették még számba. Az összeírás 1614 februárjában kezdődött, s fejedelmi biztosok vezették. A lustrakönyvben külön jegyezték fel a főnépet, lófőket, puskás gyalogokat, a felszabadított jobbágyokat (libertini); egy másik rovat feltünteti az ősjobbágyokat, az 1562 előttieket, a fiscus jobbágyait, a zselléreket, jövevényeket, az özvegyeket, árvákat és betegeket is. (...)

1614-ben 392 főembert, 4131 lófőt, 2877 gyalogot és 3778 libertinust írtak össze a Székelyföldön. Ezek alkották a szabad rétegeket. A jobbágyok 5068, zsellérek 3000, jövevények és egyebek 950 fős kategóriája az alávetett, nem szabad része volt a székely társadalomnak. Százalékos megoszlásban: a főemberek 1,94, a lófők 20,45, a gyalogok 14,25, a libertinusok 18,71 százalékot alkottak, így a társadalomnak a szabadok mintegy 55 százalékát, a függőségben lévő jobbágy- és zsellérréteg több mint 44 százalékát tette ki.

Mit jelentenek ezek a számok és arányok?

Mindenkelőtt azt, hogy a székely társadalom az 1562-es felkelés óta hatalmas változáson ment át: a szabadok aránya nagymértékben csökkent, a nem szabadok: jobbágyok, zsellérek és jövevények száma viszont felduzzadt. A feudalizmus térhódítása gyorsan haladt előre. Különösen feltűnő a korábban legnépesebb gyalogrend megfogyatkozása: a mindössze 2877 fős gyalogrend a társadalom 14,25 százalékát tette ki, viszont a jobbágy- és zsellérréteg meghaladta a 44 százalékot.

Az arányok annál feltűnőbbek, mivel az 1562-ben jobbágyságra jutottak közül közben sok család visszanyerte szabad állapotát; a 3778 főt számláló libertinus társadalmi réteg a volt fejedelmi jobbágyságból alakult ki. Csakhogy a jobbágyosodás és zselléresedés folyamata sem állt meg Bocskai fejedelemségéig, aztán ettől Bethlen Gáborig.

Ha a jobbágyosodás területi, székenkénti megoszlását vesszük tekintetbe, feltűnőek Marosszék adatai, ahol a jobbágyok és zsellérek aránya már a társadalom 55,75 százalékát is elérte, aztán Udvarhelyszék következett több mint 47 százalékos aránnyal, Háromszék (Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék) valamivel jobban megőrizte társadalmi megoszlását, itt a szabadok aránya elérte az 57,47 százalékot, Csíkban pedig a közel 54 százalékot.

Viszonylag erős jobbágytartó nemesi rend alakult ki a Székelyföldön. (...)

A régi primori rend felső rétege már ugyanolyan nemesi státust kapott a Székelyföldön, mint a vármegyei nemesség. A lófők szám szerint erős rend, de nagyobb részük inkább egyházas, tehát szegény, amolyan ,,hétszilvafás" nemesi rend, a gyalogok pedig szabad rendű földművelők voltak.

Bethlen Gábor, látva a székely társadalom átalakulásának arányait, valószínűleg meglepődött a régi katonai rendek hanyatlása miatt. Mivel ő Bocskai politikáját folytatta, megpróbált gátat vetni a további jobbágyosodásnak, ugyanis elsősorban katonára volt szüksége. Már 1614-ben visszaadta a székelyek szabadságának egy részét, előírta katonai kötelezettségüket, és szigorúan megtiltotta a nemeseknek, hogy szabad székelyt fogadjanak jobbágyi szolgálatra.

Ezután következetesen folytatta az eljobbágyosított gyalogrend kiváltását: 1623-ban biztosokat rendelt ki ennek végrehajtására. A biztosok erélyesen léptek fel még olyan befolyásos főemberek ellen is, mint Csík-, Gyergyó- és Ká­szonszék főbírája, tőlük több családot visszavettek, s a gyalogpuskások rendjébe iktatták be. Sorolhatnánk Ugron Pál vagy Gáspár János marosszéki kapitány esetét, akiktől jobbágyokat váltottak vissza, ugyanakkor Bethlen nemesítésekkel, lófősítésekkel erősítette a felsőbb rendet és a katonaréteget. Egy 1627-ben készített leírás szerint az udvarhelyszéki nemesek, lófők és gyalogok száma megkétszereződött, s a jobbágyok száma a korábbinak kétharmadára csökkent.

Bethlen Gábor többször kifejezte szándékát azzal kapcsolatban, hogy a székelység fejenkénti katonai szolgálatait igénybe kívánja venni. A rá jellemző határozottsággal megparancsolta nekik a következőket: ,,Hagyjuk és parancsoljuk in serio kegyelmeteknek, feje és minden jószága, tisztessége, szabadsága vesztése alatt minden ember, valaki hazánkat, abban való javait, feleségét, gyermekét szereti, el ne múlassa (mulassza), hanem fejenként ennekelőtte kiadott rendelésönk szerént, mind személyében, mind a maga jószágáról tartozó lovassával, gyalogjával, mindjárást, se órát, se napot nem várván, minden hadi apparátussal, fegyverével, élésével megindulván, szép lassú ballagással Marosvásárhely felé."

Ismerve a hosszabb idő óta szokásos visszaéléseket, a rendelet figyelmeztette a tisztségviselőket: ne mentesítsenek senkit a hadba szállástól, mert ha ,,fizetésért, avagy egyéb úton valakiket adományért, kedvért, barátságért" otthon hagynak, ,,kegyelmetek büntetés nélkül nem marad". A rendelet azt is előírta, hogy a zsellérek és földönlakók s más fegyverfoghatók fejenként készen legyenek, hogy szükség esetén, általános felkeléskor hadba szállhassanak.

A fejedelmi politika a székely hadnép eljobbágyosodását nemcsak rendeleti úton kívánta megakadályozni, hanem a jobbágyok megadóztatásával is. Az történt ugyanis, hogy sokan a jobbágyi s zselléri szolgálatot könnyebbnek tartották, mint a katonáskodást, és tömegesen kötötték le magukat szolgálatra földesúrnál, tisztségviselőnél s katonai parancsnoknál. Bethlen Gábor fejedelem 1622-ben Besztercén ezt a nem kívánt jelenséget elítélte, mivel — mint mondotta — a tízezret meghaladó jobbágyság, noha ezen országban laknak, s annak minden hasznát úgy veszik, mint bárki más, ,,mindazonáltal sem adót, sem dézsmát nem adnak, hadba nem mennek, akármi szedés, terü legyen a székelységen", s mindenféle terhet csak a ,,kevés lófő, veres darabont, szabad székely supportál".

Olyan nagyarányú társadalmi folyamat zajlott, amely a teljes régi székely társadalmi szerkezet eltűnését vetítette előre, hiszen Bethlen Gábor szerint ,,szegény Bocskai fejedelem idejétől fogva is közel hatezer székely lött jobbággyá". Mi több: az eljobbágyosodás a lófő rendet, illetve annak szegényebb rétegét is fenyegette.

Az összeírt lófőcsaládok száma 4131 volt 1614-ben. Ezeknek csak egy része — feltehetőleg a többsége — volt a régi (1562 előtti) lófőcsaládok leszármazottja, mert sokukat a gyalogok vagy éppen a fejedelmi jobbágyok közül egyéni oklevéllel emeltek a fejedelmek a lófő rend közé. Anyagi helyzetük is különböző volt, bár jogilag a kiváltságosak közé tartoztak, a többség maga művelte földjét, esetleg egy-két zsellérrel vagy szolgával. De kötelességük volt katonáskodni saját felszereléssel, saját költségükön, ezért nemcsak a nemesek, primorok, de amint a többször idézett fejedelmi előterjesztés is kitért rá: a jobbágyságból kiváltott lófők is ,,elhitegetnek, megmutogatván nekik, mely könnyen élhetnek a jobbágyságuk neve alatt". (...)