Tegnap Kolozsváron tartották az első hivatalos sajtótájékoztatót a július 20―25-e között tartandó 21. Bálványosi Nyári Tábor és Szabadegyetem témakörében.
Az erdélyi főszervező, Sándor Krisztina ― a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke ― elmondta, a magyarországi kormányváltás új helyzetet eredményezett a nemzetpolitikában is, és már jól látható jelei vannak annak, hogy mind a magyar―magyar, mind pedig a magyar―román párbeszédben áthelyeződtek a hangsúlyok. Idén ezt az új alapvetést járják körül a fősátras előadásokban, de szó esik még a gazdasági helyzetről, az energiapolitikáról, Verespatakról, illetve az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum jelenéről és jövőjéről is. A rendezvényre várják Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, és jelenléte feltételezi Traian Băsescu államelnök részvételét is, a 2009-es modell szerint, amikor mindketten egy asztalnál tartottak előadást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.