Területrendezés az átadás előtt
Döntött a kormány, egységesen négyzetméterenkénti 407 eurós áron adják el az Országos Lakásügynökség által épített tömbházlakásokat a bennük lakóknak. Az uniformizálásnak azonban inkább hátrányai vannak, melyek semmiképp sem a fiatalokat segítik. Főként nem vidéken.
Az egységes ár tartalmazza az áfát, viszont a kiterített, nem a hasznos felületre alkalmazandó, azaz a vásárlóval kifizettetik az erkélyt, a pincerészét és a lépcsőházból rá eső felületet is ― ez az egyik hátránya a kormány döntésének. A másik pedig, hogy ugyanaz az ára a bukaresti tömbázlakásnak, mint a sepsiszentgyörgyinek, vagy mint akármelyik községinek. Ez így ,,a valóságtól elrugaszkodott" elképzelés ― véli Antal Árpád András polgármester. Szerinte a kormány által ilyképp megállapított ár ― sepsiszentgyörgyi viszonylatban legalábbis ― nagyjából egyezik a tömbházlakások piaci árával, tehát a vásár semmilyen kedvezményt nem nyújt a fiataloknak, esetleg annyit, hogy ezek újabb építmények. A megyeszékhelyen összesen 63 ilyen lakás vált eladhatóvá, a lakókat az elkövetkezőkben fogják megkérdezni: megvásárolják, vagy bérlőként maradnak tovább lakásukban? Nehéz lesz a választás, hiszen sokuknak az átadás utáni ötödik esztendőtől megemelt bér fizetése is nehézséget jelent.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.