Felsőcsernátonban a Hanna Panzióban cseresznyéztünk egy csapat gimnazistával — akarom mondani, hogy a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium ötödik osztályos tanulóival több tálból ettük együtt a ropogós cseresznyét, s az osztályharcos mondás — nem jó az urakkal egy tálból cseresznyét enni — eredeti értelmi utalását meghazudtolva a finom és bőséges ebédet elnyomtató desszert nem elkülönített kisdiákot és felnőttet, hanem ellenkezőleg, néhány órányira egyetlen családdá szervezett bennünket.
Olyan famíliává, amelyben néhány napos nyaralás idejére a (pót)mama, Zsuzsa, aki a Hanna Panzió gazdája, azaz olyan nagyasszonya, aki egyben a saját cégének szolgája is, Kati, a felsőcsernátoni konyha ínyesmester asszonya minden kanál étellel az édesanyánk főztjét juttatja eszünkbe, és hogy az ízlelőszerveinkkel, a gyomrunkkal is érzékelt családiasság teljes legyen, az ötödikes nagylányok terítésnél is, de főleg az asztal leszedésénél kéretlenül is ott tüsténkednek az ő házias kiszolgálásukra vállalkozást működtető fiatalasszonyok körül, akik korban is nagyjából édesanyjukkal egyidősek.
A Hanna Panzió fő jellemzője a családiasság. A sepsiszentgyörgyi család — Zsuzsa és Ernő — felsőcsernátoni ingatlanját panzióvá építette át. Villaszerű családi lakásukat a tetőtér beépítésével háromszintesre bővítették. A családiasság jelzése nemcsak a gyomor révén üzenő háziasság, hanem az is, hogy az évek során a kisiskolás és gimnazista korú gyerekközösségek fogadására szakosították magukat. Télvíz idején Sepsiszentgyörgyön — tömbházban — laknak. Tavasszal kiköltöznek Felsőcsernátonba. Kertjük kerítése mellett a Nagypatak vize a formás ácsolatú, szabadtéri fedett ebédlő kőfala alatt szolgáltatja az alapzenét. A kert telides-teli mindenféle gyümölcsfával. A patak árterületéből kiszakított zöldségesben a kövér termőtalajban a kerti növények is kiválóan érzik magukat. A hatalmas koronázatú, öreg cseresznyefa szinte belóg az ebédlő fölé. Szezon van, a fát megszálló seregélycsapatok a földre csipegetik a feketére érett szemeket. Lenn, a fa alatt a szemtelen verebek lakmároznak a túlérett csemegéből. Én a városi zöldségpiacról vittem a táborozók összlétszámához mért cseresznyeadagot. A háziak is, a gimnazisták is felette udvariasak, az ajándék lónak nem nézik a fogát, hanem dicsérik az Észak-Moldvából származó gyümölcsöt.
Gocz Katalin — Kati — angol szakos tanárnő meséli, hogy amint megérkeztek, és felfedezték az öreg cseresznyefát, a gyerekeket féltve kímélendő kétágú létrát kerített — egy jó gazdaságban ez nem kunszt —, és maga mászott a fára. Nem a Felmegy a legény a fára, meggyfa tetejére... népdalt illusztrálták, hanem a gyerekeket féltették. Többes számban mondom, mert Zsuzsa, a panzió asszonya is felleánykodta magát a létra másik szárnyára. Egyikük a közelbe húzta a cseresznyefa ágát, másikuk nem köténybe, hanem kosárba szedte a gyümölcsöt.
Ez a cseresznyeszüret is a családiasságra csücsöríti a szánkat. Mert itt a gyermekmenü is az. Családias. Zsuzsa mindennap megkérdezi, hogy mi legyen az ebéd. A kívánság rendszerint teljesíthető. A gimnazisták maguk fordítják az étrendet az „anyám főztje", a háziasság és a családiasság felé. Ha a kívánság túl a sablonkoszt, az egyformaság felé fordítaná a menüt, akkor a ház asszonyának mindig van még két-három ajánlata. Aznap, amikor ott voltunk, a kívánságlistára a zsenge szemes bab, azaz zöldfuszulykával összefőzött bableves került. Második fogásnak borjúpörköltet tálaltak apró galuskával. És hagymás uborkasalátával. A cseresznyedesszertről már szóltam.
Láthattunk ott a patakcsobogás és madárcsicsergés kísérte ebéd közben erdő alatti étvágyat. És az „anyám főztjét" olyan kiprovokálatlan dicséretek is honorálták, amit a táborozók csak egymás között és halkan mondhatnak el: ez annál is jobb, mint amit otthon szoktak főzni.
Hát ezzel melyik gazdasszonyt nem lehet levenni a lábáról?
Égett szaru szaga, kürtőskalács illata
A Hanna Panzió családias programkínálatában, mondhatni, minden a táborozók életkori sajátosságaihoz és a táj jellegéhez kötődik. Magam is falusi származású lévén, ráérzek annak az ízére, hogy mit jelent a városias gyerekek számára egy lópatkolási ceremónia végigélése. Előző nap voltak ott, az élmény még friss, amikor bele-belecsipegetnek. Többségük nem is hallott arról, hogy ilyen is van. Talán még a megpatkolt húsvéti tojásról is többet hallottak, mint a lópatkolásról. Mondják, hogy Kászoni Mihály, akit valaha még az unokáját a Hanna Panzióban meglátogató nagymama is tanított a felsőcsernátoni általános iskolában, a fiával patkolja a lovakat. A faluban sok a ló. Az egykori híres lótartó és lónevelő gazdák a kollektíves időkben és a mostani sanyarú korban többnyire egy lóra maradtak, de ebből sok van.
Érdekes, hogy a városiak — a tanáraik is — mire figyelnek. A nők arra, hogy a beidomított ló úgy tartja a patáját a sámliszerű patkolóalkalmatosságon, mint a hölgyek pedikűrözés közben szokták. A látvány babonázóan érdekes. A ló moccanás nélkül állja, hogy az éles szerszámmal nagy patadarabokat faragjanak le a lábáról, és amikor kitakarítják a pata közét. A lefaragott patadarabokról egész halmok képződnek a patkolóhely döngölt földjén. Ez a látvány-élmény. De a szagélmény ennél erőteljesebb! Amikor a majdnem izzó patkót ráillesztik a patkolásra elkészített patára, hatalmas füst és erős szag csapódik a jelenlevők ruhájába. Az égett szaru szaga. Ez beivódik a finom mosószerek által is illatosított városi cuccokba, és az első mosásig a ruha el sem ereszti ezt a szagot.
A ló pedig állja, mintha tudná, hogy a jó mesterember patatakarításkor nem vág az elevenjébe, s amikor a patkót rögzíti, akkor sem nyilazza meg — nem üti az elevenbe — a patkószeget.
A Hanna Panzió gyermekprogramja a táj szelleméhez igazodva erősen néprajzi és népi mesterség kötődésű. Mesélik, hogy mekkora élményt jelentett, mikor a diákokat elvitték a még ma is működő egyetlen vízimalomba, a Bíró Árpád-félébe. Sejtem, mert nemrég még a Magyar Köztársaság legfelsőbb bíróját, dr. Lomnici Zoltánt csernátoni vendéglátóink elvitték ebbe a malomba, Árpád bácsi még élt — Isten nyugtassa —, s a lisztporos malompad alatt az alkalomhoz illő székelyszikra-kínálmáció — egy-két kupica szilvórium — bekebelezése után a hely szelleméhez igazodó malmos népdalokból is elénekeltünk — akarom mondani, hogy elfújtunk — néhányat. A repertoárból még futotta volna, de sietnünk kellett éppen a Hanna Panzióba, mert ez a varázslatos hely nemcsak kisdiákokat, hanem javakorabeli férfiakat is vendégül tud látni.
A felsőcsernátoni jogászdoktor, Rákossy Árpád szobrának felavatását így spékelték meg ízélményekkel is a helybeliek.
Zsuzsa és a kísérő tanárok nemcsak mesélik, hanem a kisdiákok készítette munkákkal illusztrálják is az itt ízelítőként megkóstolt népi mesterségeket. A Haszmann Pál Múzeum közel van. Zsuzsa a népi festésbe ott kóstolt bele. A vidékünkön teljesen kihalt nemezelést is ellesték. A lányok a gyöngyfűzést is tanulhatják. Az anyagokat és eszközöket Zsuzsa szerzi be. Ennek értéke benne van az amúgy is szerény, a gyermekzsebekhez mért panziódíjban.
A helyi sajátosságok másik csokra a természet- és a tájismeret. Erre sokféle alkalmat kínál a gyógynövény-meghatározás és a -gyűjtés. A felsőcsernátoni Bölöni családban, amelynek leszármazottjai, a Hanna Panzió fenntartói, hagyomány a föld, az erdő-mező ismerete. Bölöni Antal hagyatékából egy 1904-es datálású növénymag- és növénygyűjteményt is őriznek. Ereklyeként. A Bölöni nagybácsi a Kolozsvári Magyar Királyi Mezőgazdasági Tanintézetben szerzett diplomát, egy darab ideig gazdatiszt volt Almásy gróf birtokán, aztán hazatelepedett Felsőcsernátonba, és itt gazdálkodott. Gyümölcsfákat oltott, szemzett. Növénygyűjteménye bármelyik természettudományi magasiskola díszére válnék. A múlt század elején a növénygyűjtő lapjaiba préselt virágos növények ma is őrzik eredeti szépségben pompázó színeiket. A latin növénynevek alá írt magyar szavak is varázslatosan virágosak. Szépek. Salátaboglárka, gumós boglárka, réti boglárka, hogy a női névként is kedves nevek közül néhányat említsek.
Érdekes, hogy a lópatkolás mellett egy másik nagy élmény a kürtőskalácssütés. Kati néni elkészítette, majd megkelette a kalácstésztát. Hosszú hurkákat serített belőle, s a többi teendő már a kis kukták dolga volt. Ők forgatták az egyszerre négy kalács sütésére alkalmas, összeezermesterkedett szerkentyűn a hengereket, és a produktumot is ők kebelezték be. Jól teletömték magukat, annyi, ma már székely szabadalom védelme alá fogott kalácsot készítettek, hogy még másnap is csipegethettek belőle.
Ikerpanziók: Hanna és Lilla
A gyerekek horgászhatnak is. Ez juttatja eszembe, hogy Peti itt fogott először horgászbotot a kezébe. Hanna, a ház nagylánya, akinek a nevét a panzió viseli — azt hiszem, most megy kilencedik osztályba —, horgászni tanította a srácokat. A kisebbik lány Lilla. Mikor arról volt szó — illetve a tettek is ekörül sorjáztak —, hogy a sok unokatestvértől az örökségük értékének kifizetése után megszerzett gyönyörű lakást és a hozzá tartozó, 1882-ben épült gabonást újjáépítik — a hatalmas kertben máris focipálya van —, és egy másik panziót kezdenek üzemeltetni, akkor Lilla megkérdezte, nénjének, Hannának a nevére utalva, hogy azt a panziót hogy hívják majd.
A szülők értettek az érdeklődés irányából, és rávágták: az lesz a Lilla Panzió.
A Hanna Panzió idén, a szezonban több turnusban fogad kisdiákokat és gimnazista korúakat. Igaz, az általános elszegényedés miatt előfordul, hogy a táborozás csak háromnapos.
Zsuzsával legutóbb az Óriáspince néprajzos szekértáborában találkoztam. Székely ruhába öltözött asszonytársaival Felsőcsernátont képviselte. A két Csernáton a népi mesterségek eme kirakóvásáros ünnepségén felette kitett magáért. A kiállított portéka — eszközök, szekerek —, az asszonyok is szemrevalóak, a kínálmáció s a bemutatkozó szavai is ízesek voltak. Zsuzsa mondja, hogy a Háromszéki Panziósok Szövetsége képviseletében jártak Budapesten és Baranyában, Pécsett is.
Miközben a kisdiákokkal együtt a Hanna Panzió szabadtéri ebédlőhelyén kanalazzuk a finom ételeket, arra gondolok, hogy napokon át esett az eső. De egyetlen panaszos szó el nem hangzott. Az angol nyelvű játékos nyelvgyakorlatokat nem iskolás módon, hanem tábori stílusban, sok játékkal-gyakorlattal ízesítve „fogyasztották el" és kebelezték be. De csak annyira, hogy maradt még kóstolgatnivaló jövőre is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
