Mélyponton a lej
Új abszolút csúcsot ért el a bankközi árfolyam tegnap: zárás előtt 4,3750—4,3780 lej volt egy euró, ami 1,93 százalékos leértékelődést jelent a pénteki naphoz képest. A negatív gazdasági kilátásoknak az alapja az áruforgalmi adó megnövelése 19-ről 24 százalékra és a Nemzetközi Valutaalappal kötött egyezményekkel kapcsolatos bizonytalanság. Eugen Rădulescu, a jegybank igazgatója bejelentette, hogy az euró akár az 5—6 lejt is elérheti. Legutóbb tizenhat hónapja, 2009 februárjában volt hasonló mélypont, akkor 4,335 lejbe került egy euró.
Dagad a deficit
Az első öt hónapban a bruttó hazai össztermék (GDP) 3,27 százalékára nőtt az államháztartási hiány — közölte tegnap a pénzügyminisztérium. A deficit értéke május végén elérte a 16,7 milliárd lejt (3,8 milliárd euró), ami az év elején becsült GDP-hez képest 3,1 százalékos hiányt jelent, viszont azóta a kormány a Nemzetközi Valutaalap szakértőivel együtt felülvizsgálta az év eleji becsléseket, és lefelé, 510,44 milliárd lejre (mintegy 118 milliárd euróra) módosította Románia idei várható GDP-jét, és ehhez viszonyítva az első öt hónapi deficit nagyobb. A konszolidált költségvetés bevételei összesen 1,6 százalékkal csökkentek a tavalyi év hasonló időszakához képest, így a büdzsébe összesen 64,2 milliárd lej (14,861 milliárd euró) érkezett, miközben 7,8 százalékkal csökkent az áfából, 6,4 százalékkal a személyi jövedelemadóból, 2,7 százalékkal a társasági adóból és 4,4 százalékkal a társadalombiztosításból származó bevétel. A kiadások elérték a 80,9 milliárd lejt (18,726 milliárd euró), ami névlegesen 5,7 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. A személyi kiadások (elsősorban a bérek) 4,6 százalékkal csökkentek, az állami intézmények által különböző javak és szolgáltatások beszerzésére költött összeg viszont 3,1 százalékkal nőtt. A beruházásokra 6,5 százalékkal többet fordítottak, a szociális kiadások 13,4 százalékkal emelkedtek 2009 első öt hónapjához képest (a munkanélküli-segélyre szánt keretet meg kellett duplázni). A kormány vállalta, hogy az idei államháztartási hiány nem haladja meg a GDP 6,8 százalékát.
Gazdaságélénkítő javaslatok
Az RMDSZ, a DLP és a kisebbségek bemutatták gazdaságserkentő javaslataikat a koalíciós ülésen, és bizottságot hoznak létre, amely elemzi az elképzeléseket — közölte Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke tegnap. Az ötletek összehangolását jövő héten kezdik meg. A kisebbségek felvetései közül Borbély a Varujan Pambuccianét jegyezte meg, melynek értelmében csökkenteni kellene az egységes adókulcsot, bár szerinte ez jelen pillanatban nem megvalósítható, mert a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodást tiszteletben kell tartani. Az RMDSZ az átalányadó megszüntetését, a kis- és középvállalkozások támogatását (bizonyos állami részvények eladásából támogatott kedvezményes hitelekkel), a bankok többletadóztatását szorgalmazza.
Árvíz Hargita megyében
Kilenc településen 311 gazdaságot és 130 hektár mezőgazdasági területet öntöttek el a megáradt patakok és folyók Hargita megyében. A legtöbb kárt Csíkszentmihályban, Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon jegyezték, de pusztított az ár Madéfalván, Csíkszentsimonban, Csatószegen és Csíkszeredában is. Az udvarhelyszéki települések közül Etéden és Homoródszentmártonban okozott kárt az árvíz. Összesen 150 megyei és több mint hat kilométernyi községi út rongálódott meg, az áradás egy hidat tönkretett, egyet pedig súlyosan megrongált. Lakóházakban nem esett nagyobb kár, de a vizek több helyen öntöttek el pincéket, alagsori nyári konyhákat. Az anyagi kár hatalmas.
Önként távoznak a cégtől
A Romtelecom néhány száz alkalmazottja az önkéntes távozási program keretében hagyja el a vállalatot — közölte Yorgos Ioannidis igazgató tegnap. Jelenleg a Romtelecomnak 9000 alkalmazottja van, és az önként távozók a szolgálati idő függvényében 14 000 euró értékig kapnak végkielégítést. Az év elején a Romtelecom az Ericsson Románia vállalatnak adott át körülbelül 400 alkalmazottat, és öt évre kiadta a terepmunkák egy részét is. A társaság februárban jelentette be, hogy május elsejétől 600 alkalmazottjától válik meg.