A magyarországi árvíz sújtotta vidékekről is érkeznek gyermekek abba a táborba, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat szervez július 5—11-e között.
Az elképzelés szerint a szűkösebb anyagi lehetőségekkel rendelkező családokból származó erdélyi gyermekek mellett az idei rendezvényre az anyaországból is várnak résztvevőket, az észak-magyarországi térségből, amelyet az elmúlt időszakban áradások sújtottak. A Benedek-mezőn július 10-én délután nyílt napot is tartanak, minden érdeklődő ellátogathat a táborba, és adományokkal is támogathatják a civil szervezetet. Ennek kapcsán Puskás Bálint, a Máltai Szeretetszolgálat tiszteletbeli elnöke sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a válság miatt a vállalkozások nyeresége megcsappant, így kevesebb az adomány, az egyszerű emberek azonban változatlanul segítőkészek. További segítséget jelent, hogy a megyei, valamint a megyeszékhelyi önkormányzat is támogatja a rendezvényt. (Farcádi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.