Hírsaláta

2010. július 1., csütörtök, Belföld

A NÉP KÖZÖTT A MINISZTRELNÖK. Szokatlan dolgot hányt az egyik árvíz sújtotta település nőlakója a miniszterelnök szemére: ,,miközben a kormány tagjainak milliárdos fizetésük van, addig az embereknek bugyira sem telik." A Botoşani megyei Pădureni községben lakó asszony vízben úszó házából szólt be a helyszínelő Emil Bocnak. Ugyanitt egy másik helybeli a következő mondattal köszöntötte: „Jó, hogy jöttek, sétáljanak, filmezzenek, de nehogy odategyék a kezüket, hogy segítsenek." Boc megpróbáltatása Dorohoi városban is folytatódott, ahol a munkanélküliségért és a 25 százalékos fizetéscsökkentésért sértegették. „Kegyelmezzen, Boc úr!" — szólt ki valaki a tömegből. „Jobb, ha levágják mind a száz százalékot, mint hogy így hagyjanak" — mondta a miniszterelnöknek. (Realitatea)

KÜLÖNUTAS VLĂDESCU? Elképzelhető, hogy a jövő évi költségvetés az egységes adókulcs módosítására vagy a progresszív adórendszerre épül majd — jelentette ki kedden Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter, aki szerint jövőre teljesen át kell dolgozni az adó- és illetékrendszert. A Realitatea.net hírportál arra emlékeztet, hogy Traian Băsescu államfő az egységes adókulcs egyik legfőbb védelmezője. Az elnök a tavaly őszi államfő-választási kampányban azt nyilatkozta a közszolgálati televízióban, hogy az egységes adókulcs nem változik, amíg ő hivatalában marad.

EGYRE GYENGÉBB A KEDVES ANI. A szenátus jogi bizottságában Frunda György RMDSZ-szenátor vezetésével az SZDP és az NLP honatyái ismét egy gyengített verzióját fogadták el az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvénynek. Miután a korábban elfogadott szövegváltozatban sem szerepelt, a szenátorok újból kiiktatták a vagyonok vizsgálatával foglalkozó testület létrehozásáról szóló rendelkezést arra hivatkozva, hogy alkotmányellenes a bíróságokkal párhuzamosan működő testület létrehozása. A szenátorok ezenkívül egy évet adnának az ANI-nak arra, hogy a közszereplők mandátumának lejárta után a vagyoni helyzetüket megvizsgálja. Băsescu ezzel szemben hároméves periódust javasolt, amikor visszaküldte a törvényt a parlamentbe. (Hotnews)

OLCSÓBB LESZ A VEZETÉKES TELEFON. Miután több száz alkalmazottját bocsátja el a Romtelecom, 35 százalékkal csökkenti a vezetékes telefonok bérleti díját — jelentette be Jorgosz Joannidisz, a társaság vezérigazgatója. A vezetékes telefon díja a bérlet típusától függően 4,5 és 8,8 euró között fog változni, ezenfelül több száz percnyi ingyenes hívást is lebonyolíthatnak az előfizetők. Az ország legnagyobb telefontársasága jelenleg valamivel kevesebb, mint kilencezer alkalmazottal működik. (Puterea)

FEDÉL NÉLKÜL ADY ENDRE. Nincs hová költöznie a nagyváradi Ady Endre-emlékmúzeumnak. Az ingatlant, közismert nevén a Müllerájt, még 2008 decemberében peres úton visszanyerte a várostól az ortodox egyház, ám hogy mi lesz a sorsa, ebben a pillanatban még nem tudni. A nagyváradi ortodox püspökségnek az 1930-as évek végén a két világháború közötti román városvezetés adományozta a Müllerájt és a teret, akkor még azzal a céllal, hogy lebontsák, és helyükön katedrálist emeljenek az ortodoxok. Ez végül nem valósult meg. Az ortodox egyház évekkel ezelőtt visszaperelte ingatlanvagyonát, köztük a Müllerájt is. A törvény szerint még három évig maradhat a múzeum a házban. Az RMDSZ ragaszkodik az épülethez, ingatlancserét ajánlott az egyháznak, ám ők ezt nem fogadták el. (Erdély Ma)

ÚJRAINDUL AZ ERDÉLYI NAPLÓ. Ősszel újraindulhat az Erdélyi Napló hetilap, miután a finanszírozásba beszáll egy Magyar Nemzet- és Hír TV-közeli üzleti vállalkozás — értesült megbízható forrásból a Hirkereso.ro. Az internetes hírportál információi szerint a lap főszerkesztője a jövőben is Makkay József lesz. Tervek szerint 16-ról 24-re bővítenék az oldalszámot, és A4-es formátumban jelenne meg. A Kolozsváron szerkesztett kiadvány tavaly augusztus óta nem jelenik meg.

FÉLELMETES SZÉKELYSÉG. Vasile Blaga közigazgatási és belügyminiszter szerint minden politikai párt lebénul a székelység fogalmától, amikor regionalizmusról tárgyalnak, és kifejtette: a románoknak és magyaroknak egyaránt le kell mondaniuk a kampányretorikáról, és meg kell találniuk az elfogadható formát. A közigazgatási és belügyminiszter szerint a területi közigazgatási reform első lépéseként a jelenlegi felépítés alapos elemzését kell elkészíteni, felmérni a problémákat, elemezni az operatív programokat, azonosítani a reformlépéseket s kiindulópontként kezelni a jelenlegi gondokat, illetve a nemzetközi gyakorlatot, meg kell szervezni egy tervet, konzultálni az elképzelésekről, különválasztani ezek jogi szabályozását és életbe ültetését, a helyi közösségek konzultálásával együtt. (Nyugatijelen.com)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1545
szavazógép
2010-07-01: Közélet - :

Nem a kulturális autonómiára

A Magyar Polgári Párt szerint nincs szükség semmilyen Kulturális Autonómia Tanácsra (KAT) — jelentette be Fazakas Tibor, a párt alelnöke. Úgy értékelte, az új testület létrehozatala a pénzről szól, az RMDSZ húsz éve megszerzett monopóliumát szeretné megtartani az itthoni és magyarországi pénzek elosztása terén, az EMNT pedig részesedni akar ebből.
2010-07-01: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Kezdődik a takarékosság
Rögtön a parlamenti szavazás után aláírta a két törvénytervezetből álló takarékossági törvénycsomagot Traian Băsescu államfő, így mától már életbe is lép a közalkalmazottak bérének 25 százalékos csökkentése és a 24 százalékos áfa.