Ezeket a szövegeket a település nevével (és talán az első okiratos említés dátumával) márványtáblákra vésnék, s a táblákat egy Makovecz Imre által tervezett templomban vagy kápolnában helyeznék el.

A tájékoztatón, amelyen az elképzelést bemutatták, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a felhívás alapján mintegy kilencezer tábla gyűlne össze. A tervezés részletei még kidolgozatlanok, a helyszín sem ismeretes, az ötletgazda és támogatói szükségesnek tartanák, hogy a témában magyar—magyar párbeszéd alakuljon ki, ami végső soron, lévén közösségi alkotásról szó, természetes igény és követelmény. A templom építését ökumenikus alapon képzelik el, amely mintegy mementóként áll majd az idő kapujában.

Hasonló, a magyarság egészét együvé ölelő vagy ennek egy részét valamilyen elvi vagy egyéb alapon egymás mellé rendező elképzelések eddig is voltak. Történelmi példákat keresve, ehhez a gondolatsorhoz kapcsolhatók a Magyar Millennium és a Millecentenárium éveiben létesített emlékerdők, emlékparkok, emlékművek, vagy időben korunkhoz közelebb lépve elvileg közel áll ehhez az elképzeléshez a Maksa és Eresztevény fölötti Óriáspince-tetőn a Lármafa Körönd, mely nagy léptékű tájtérképen jeleníti meg Székelyföld déli megyéjének földrajzi koordináták szerint elhelyezkedő településegyüttesét. Hasonló kezdeményezés a külhoni magyarokat, a székely-magyarokat virtuálisan együvé gyűjtő budakeszi templom, a Verőce melletti Csattogó-völgyben épült Kárpát-Haza Templom.

Amit az ötlethez a magam részéről hozzáfűzhetnék az évszámos településmegjelölés mellett, az volna, hogy a mintegy kilencezer települést ne fogják valamiféle egyenmárványtáblákon együvé, hanem a falburkolatot képező anyagok sokféleségével is jelezzék, akárcsak a szövegekkel, azt a sokféleséget, amely a nemzet egységességét a maga sokszínűségében jeleníti meg. És a táblák méretei, alakja is legyen lazán behatárolt, hogy ne alakulhasson ki semmiféle nagyzolásos versengés.

Példaként említhetném, hogy a háromszéki Mikóújfalu esetében, ahol gyönyörű szürke vagy vöröses andezitlapokat metszenek Rozin Sándor kővágó műhelyében, ott ilyen táblára írják a szöveget, az erdővidéki Magyarhermányban ,,hermányi kőbe" — nagy szemcséjű vöröses andezit —, Szinérváralján, Erdősi Sylvester János szülővárosa esetében az ottani, szeletelve-csiszolva fekete márvány hatású, sötét színű bazaltlapra, a Hunyad megyei településeken használjanak ruskicai fehér márványt, Süttőn süttői homokkövet és Hódmezővásárhelyen, a fazekasság fészkében helyi színezetű kerámialapot.

A magam számára is nagy kérdőjeles kérdés, hogy a Magyar megmaradás templomának külső falára kerüljenek-e táblák — régi templomokon a külső falakon is voltak falképek —, vagy csak a templombelsőben. Spontánul ötlik fel az a gondolat, hogy a határokon kívüli települések neve kerüljön a külső falakra, s az anyaországiaké bévülre, de ez azonnal a szétválasztás érzését is keltené, holott a kőtáblás szimbólumok üzenete a nemzet együvé tartozásának gondolata. De Trianon, sajnos, volt.

Helyszín? Óbuda, Duna-kanyar, Visegrád? Legyen egyben történelmi fogódzó is, és lehetőleg közel az anyaország szíve veréséhez.