Drágul az élelmiszer
További 7—8 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek az utóbbi napok esőzései miatt, amelyek következtében több száz hektár ültetvény ment tönkre — állítja az Agrostar szövetség. A természeti katasztrófa következményeit fokozza, hogy ebben az évben teljes mértékben hiányoznak a támogatások, valamint az, hogy az esők miatt kárt szenvedett gazdák semmilyen kártérítést nem kapnak.
A kárpótlásokat szabályozó 381-es törvényt eltörölték, és nem született újabb, amely helyettesítené — nyilatkozta egy közleményben Ştefan Niculae, az Agrostar elnöke. Szerinte ilyen körülmények között a mezőgazdászok nem rendelkeznek pénzügyi forrásokkal az őszi ültetésre, ami azt jelenti, a jövő évi termés is veszélyben van. „Más államok gazdaságát támogatjuk azzal, hogy nagy mennyiségben importálunk élelmiszert. A mezőgazdasági miniszter továbbra is úgy viselkedik, mintha semmi köze nem lenne az ágazathoz. Mennie kellene, mert ő is és csapata is bebizonyította hozzá nem értését" — jelentette ki Niculae.
Jövőtől vége a megszorításoknak?
A csökkentés előtti szintre emelkedhetnek jövő év elejétől a közalkalmazottak fizetései — jelentette ki Emil Boc miniszterelnök. Elmondta, nagyon fontos, hogy a helyi önkormányzatok milyen formában valósítják meg a létszámcsökkentést. „Mielőbb meg kell valósítani az önkormányzati struktúrák átszervezését" — jelentette ki Boc, és hangsúlyozta, a megszorítások feloldásának záloga az átszervezés.
A rendszer hibája a gyenge érettségi
Az érettségi eredmények alapos elemzését kérte Daniel Funeriu tanügyminiszter elsősorban azokban az iskolákban, melyekben egyetlen átmenő sem volt, és úgy értékelte, mindez a nem megfelelő rendszer eredménye. ,,Újra kell elemeznünk a tanárok, diákok és az iskolák értékelésének módját" — mondotta, és kiemelte: a parlamentben elakasztott új törvény nem a büntetésre, hanem a támogatásra helyezi a hangsúlyt. „Csak akkor kérhetjük számon a nagyon gyenge eredményeket, ha jó a tanárok kiválogatásának módja, felkészítésük, ha megfelelő a javadalmazásuk, ha a tanterv megfelelően kidolgozott, és a tanulók iskolákba irányítása is helyes, nem erőltetett" — magyarázta a miniszter. A fellebbezések előtt a sikeresen érettségizők aránya országosan 67,4 százalékos volt, 12,5 százalékkal kisebb, mint tavaly.
Beperelték a minisztert
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke panasszal élt Daniel Funeriu oktatásügyi miniszter ellen, mert a tárcavezető ,,visszaélt hivatali hatalmával, törvénytelen eszközöket használt, és megfenyegette" — a feljelentés szövege szerint — a május végén kezdődő sztrájksorozatban részt vevő pedagógusokat. Daniel Funeriu május 31-én bocsátott ki egy miniszteri rendeletet, amelyben megtiltotta a vizsgákon felügyelő, javító pedagógusok számára a tiltakozáson való részvételt. Júniusban Liviu Pop, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke élt feljelentéssel az oktatási tárca vezetője ellen, aki miniszteri rendeletben cserélte le az érettségi bizottságok tagjait. A szakszervezet szerint ilyen intézkedést csak a tanügyi államtitkárnak lett volna joga kezdeményezni. Pop szerint, ha a bíróság igazat ad nekik, új érettségit kell szervezni.
Körvonalazódnak a baleset körülményei
Nem emberi mulasztás okozhatta a tuzlai repülőgép-balesetet — nyilatkozta Victor Strâmbeanu ezredes, a nyomozás vezetője, de elmondta: a pontos okot valószínűleg csak jövő hónapban, a nyomozás lezárultával tudhatjuk meg. Hétfőn a Konstanca megyei Tuzla repülőtere közelében lezuhant a tizennégy személyt szállító, ejtőernyős-oktatásban használt repülőgép. Tizenegy katona azonnal életét veszítette, egy sebesült éjszaka a kórházban hunyt el, két áldozatot pedig a bukaresti katonai kórházban kezelnek. A repülőgép körülbelül két kilométerrel hagyta el a felszállópályát, aztán megdőlt, és lezuhant. Szinte landoló pozícióban ért földet, és ekkor gyulladt ki, tehát nem a felszállás során. A három túlélő nem ugrott ki a gépből, mint eddig tudtuk, Strâmbeanu ezredes szerint ez nem is lett volna lehetséges, hanem úgy menekültek meg, hogy a tuzlai katonai repülőtér egyik tisztje odaszaladt, és dacolva a lángokkal megpróbálta kimenteni a gépen levőket. Sajnos, csak hármat sikerült kivinnie a szabadba, a többiek bennégtek.