Év végére a szakminisztérium meghatározta a támogatások országos összegeit, és bizonyos változásokat is eszközöltek. A szarvasmarháknál a törzskönyvvezetésre egyedenként 7,5 lejt fizetnek.
A szakminisztérium és az országos nemesítési ügynökség szeretné a szarvasmarháknál is újraindítani a törzskönyvezést, amelynek alapja, természetesen, a tejkontroll. A megyei egyesület vezetősége nemrég a fővárosban vett részt a törzskönyvezés újraindításával kapcsolatos gyűlésen. A nehézség abban áll, hogy uniós törvény szerint ezt a szolgáltatást csak magáncégek vagy egyesületek végezhetik, vagyis állami támogatást az érvényes rendeletek szerint csak ezen szervezetek kaphatnak. Egyelőre két egyesület, a nemrég Kolozsváron alakult Szarvasmarhatartók Országos Szövetsége és a 90-es évek elején alakult Szarvasmarha-tenyésztők Országos Egyesülete pályázik a szolgáltatás bérlésére. Egyébként a két országosnak titulált szervezet között nincs egyetértés, mindenik kizárólagosságot szeretne képviselet tekintetében. A Kovászna megyei egyesület és a már jó ideje az Erdélyi Föderációhoz csatlakozott hét megye hosszas és nehézkes tárgyalások után az országos szövetséghez zárkózott fel, hiszen a mostani törvények és rendeletek szerint a támogatások, pályázatok alapfeltétele, hogy a megyei egyesület valamely országos szintű és a szakminisztérium által elismert szövetségnek legyen tagja. A tejkontroll szintjén sem oldódtak meg országszinten a problémák, jó néhány megyében meg sem tartották még a versenytárgyalást a szolgáltatás bérlésére, másutt pedig a nyertes cégek, egyesületek felmondták a szerződéseket. Háromszéken, mint ismeretes, a tejkontrollt a Covalact végzi. A rendelet értelmében állami támogatásban részesül a törzskönyvvezetés a juhoknál és kecskéknél is, ugyanígy ezeknél a tejkontroll, a gyapjú- és hústermelés ellenőrzése. A kormányhatározatban megmaradt a nagyobb, 30 fejősnél több állatot tartó gazdaságok támogatása a fagyasztott ondó tárolására használt konténerek vásárlására, ez esetben a támogatás 3500 lej. A feltétel csak annyi, hogy a konténer űrtartalma legyen 20 literesnél nagyobb, és biztosítson legalább 90 napos eltarthatóságot. Ez a típusú támogatás majdnem teljes egészében lefedi egy ilyen konténer vásárlási árát. A sertések esetében a minőség függvényében vágási prémiumot lehet igényelni, a támogatás az E minőségi osztálynál 120 lej hasított testenként, az U osztálynál pedig 100 lej. A szarvasmarhák vágóhídi értékesítésére 100 lejes darabonkénti vágási prémium jár. Államilag támogatják továbbra is a tenyésztelepekről származó fiatal kocák vásárlását darabonként 150 lejjel, valamint literenkénti 0,3 lej prémium jár az extra minőségű tejre (100 000-nél alacsonyabb összcsíraszám és kevesebb, mint 400 000 szomatikus sejt). A méhészek támogatást igényelhetnek gyógyszervásárlásra, ez 6 lej családonként, valamint a hazai fajták méhanyáit vásárolhatják meg darabonként 15 lejes támogatással.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.