C… hát ennél az átkos

problémánál vitt a szfáthoz

(azaz most konsziliu)

engemet a jófiú,

no, ott leadtuk a sápot,

majd bevágtunk egy-két cápot,

eztet csak úgy talpon állva,

mondok: most jöhet a hálba,

aztán, hogy ne mondjak kicsit,

megettünk úgy négy-öt micsig,

per Kopf, de már ülve eztet,

mondja öcsi: maradj veszteg,

rendelünk most egy gratart,

én aztán nem, mert megárt,

ugyan, ma kaptál prímát,

mondja ő, merthogy imád

potyázni, de a kocsi

nem gurul, ha nincs öcsi

(ez a kotizáció),

mondok: menni volna jó,

ő, mintha abonamentje

volna itt, még lehajt rendre,

három hálbát, hát egy kicsit

dülöngélt a villamosig,

amikor megjött a trámváj,

felszállunk cu chin, cu vai,

elmegyünk a garázsig,

öcsi nagyokat ásít,

mondok: fogjad, most a stexszel

szépen hazamész s lefekszel,

de nem: őnekije pont

kocsi kell, egy telefont

adtam haza, ne várjanak,

öcsi kigördült ezalatt,

mondok: tata, most légy józan,

itt húsza resztrikció van,

hát egyszer csak látom: visz be

direkt a szénsz interziszbe,

a milic persze leint,

és kér papírt s buletint,

s mind keresem, s nem hiszem:

nincs nálam a permiszem,

s hogy vastagodjék az áldás,

éppen aznap este gárdás

F. voltam…

(Da C. al F.)

Jegyzet. Ez a vers sem szerepel az összegyűjtött versek között, az Utunkban jelent meg 1974-ben. Kár, mert sziporkázóan szellemes nyelvi tükör, a Bukarestben vagy román környezetben élő magyarok megbízhatóan romló nyelvi állapotának hű tükre. (B. L.)