Az akut válság véget ért Magyarországon
Gazdasági gondok továbbra is vannak, de az akut pénzügyi válságnak vége van Magyarországon — mondta Martonyi János a Kurier osztrák lap tegnapi számában megjelent interjúban.
A helyzet nagyon súlyos volt — tette hozzá a külügyminiszter. Megismételte, hogy a 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt nem akarja túllépni a kormány, és kiemelte, hogy ennek érdekében született egy gazdasági akcióterv. A tervezett bankadóról szólva kijelentette: elismeri, hogy annak összege ,,meglehetősen magas", de ez csak az idei évre vonatkozik, 2011-ben és 2012-ben újratárgyalják. Az elmúlt tizenöt évben ,,hatalmas nyereségre" tettek szert a bankok Magyarországon a gyengébb konkurencia, az elégtelen ellenőrzés miatt, és azért, mert kevés volt a jól tájékozott ügyfél — tette hozzá.
Pert nyert a Sláger és a Danubius
Jogerősen pert nyert a Danubius Rádió és a Sláger Rádió az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen — közölte a rádiókat képviselő ügyvédi iroda vezetője, Szecskay András. A bíróság nem kötelezhette az ORTT-t a szerződések felmondására, de az indoklásokban megállapította, hogy — mivel a szerződést nem lehetett volna megkötni — a médiahatóságnak kötelessége felmondani az FM1-gyel és az Advenio Zrt.-vel kötött szerződéseket.
Megfejtették a fekete doboz tartalmát
Lengyel szakértőknek sikerült megfejteniük a Lech Kaczynski lengyel elnököt és kíséretét szállító repülőgép pilótafülkéjében elhangzott, eddig érthetetlen párbeszédeket — közölte tegnap Krzysztof Kwiatkowski igazságügyi miniszter. Az elnöki gép április 10-én zuhant le a szmolenszki katonai repülőtér közelében, a gépen utazó 96 személy, köztük az elnöki pár, életét vesztette. A miniszter nem akarta kommentálni a TVN24 hírtelevízió értesülését, amely szerint a gép első pilótája a repülés utolsó pillanataiban azt mondta: ,,Ha nem szállok le, megölnek". A Moszkva által a lengyel hatóságoknak átadott egyik fekete doboz tartalma megfejtéséből származó, a lengyel hatóságok által közzétett beszélgetések megerősíteni látszanak, hogy a pilóták több figyelmeztetést is figyelmen kívül hagytak. A lengyel belügyminisztérium honlapján közzétett átirat szerint, amelyben számos részt ,,érthetetlen" jelzővel jelöltek, Andrzej Blasik, a légierő parancsnoka két perccel a baleset előtt a pilótafülkében tartózkodott, de semmi nem enged arra következtetni, hogy közvetlen nyomást gyakorolt volna a pilótákra.
Nem engedik a Gázai övezetbe
Rakétákkal felszerelt izraeli hajók kísérik a Gázai övezetbe segélyt szállító Amalthea nevű hajót az egyiptomi el-Arís kikötője felé — közölte a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség tegnap meg nem nevezett biztonsági forrásokra hivatkozva. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió egyik riportere, aki a moldovai zászló alatt hajózó Amaltheán utazik, elmondta, hogy a segélyszállító bal oldalán haladva két izraeli hajó próbálja megakadályozni, hogy a Gázai övezet felé vegyék az irányt. El-Arís a hajótól jobbra, a palesztin terület balra található. A szállítmányt összegyűjtő líbiai Kadhafi Alapítvány honlapján közölte: a szervezők eltökélt szándéka, hogy eljussanak a Gázai övezetbe. ,,Mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy eljussunk a Gázai övezetbe, ha azonban ez nem lehetséges, akkor senkinek az életét nem akarjuk veszélyeztetni" — tette hozzá Juszuf Szaváni, a segélyszervezet igazgatója arra utalva, hogy nem akarnak erőszakhoz folyamodni, ha az izraeliek megállítanák őket.
Izrael titkolózik
Az izraeli hatóságok képviselői nem hajlandóak megmondani az ENSZ Emberjogi Bizottságának, hogy a nyomozók alkalmaznak-e kínzást kihallgatási módszerként. A bizottság azért gyűlt össze tegnap Genfben, hogy a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezményének megvalósítását értékelje Izraelben és a palesztin területeken, hiába tette fel a kérdéseket az izraeli küldöttségnek. Malkeil Blasz izraeli főügyészhelyettes biztosította a szakértőket arról, hogy ,,az alaptörvény tiltja a kínzás minden formáját", mielőtt szóba kerülne ,,a szükségesség elve". Arra nem tért ki, hogy Izrael alkalmazott-e már kínzást, és hogy ennek az elvnek az alapján lehet-e ilyen eszközöket alkalmazni.