Fele kint, fele bent, cigi-sör kint, rockzene bent. Ilyen kétéltű volt a szombati jótékonysági koncert hallgatóságának részvétele azon a metálfesztiválon, melyet Kisgyörgy Benjámin őssejtbeültetésének anyagi támogatására szervezett a sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség és az Erdélyi Rendezvényszervező Iroda (ERSZI).
A fiatalok az összefogás, az együttérzés, a segíteni akarás — és semmi esetre sem a részvét — szinte hihetetlen bizonyítékát nyújtották hajnali három óráig. A rock decibeljei áttörték a sportcsarnok betonfalait, megtörték a közönyt. Három magyarországi és három hazai együttes adta a lehető legtöbbet önzetlenül, fáradhatatlan fiatal hévvel. Az egyik szerelőszünetben Benji, azaz Bejámin meghatódottan köszönte meg a jelenlévők megtisztelő figyelmét, példát nyújtva arra, hogy az embernek a legelkeseredettebb pillanatokban sem szabad feladnia a reményt, az életben és Istenben való hitét. A lelkes szervező, tiszteletes Kovács Istvánnal együtt köszönte meg a támogatók segítségét. ,,Az emberi összefogás hegyeket tud megmozgatni" — mondta a lelkész. Sikeres volt a fesztivál, szuper a szervezés, és egy olyan fiatal is szót kért, bátorított, aki béna, de ma már mozgó lábával megjárta a pokol katakombáit.
Benji, Benji! — skandálták a sárga karszalagos fiatalok. Mi, a két ősz hajú felnőtt pedig abban reménykedtünk, hogy a szeptember 29-én következő popkoncert műfajának vonzóerejével odacsalja majd a most teljesen hiányzó, de segítőkész idősebb generációt is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.