A különben garázdálkodó Debrennek ezek szerint mégiscsak köszönhetünk valamit. Nevezetesen azt, hogy felvethetjük nyíltan: baj van a munkakörök elosztása körül a tanácsban.

No de nem a megvadult Debren-patak tett rendet a tanácsban, hanem a belátás. És feltehetően az emberi józanság. Ha így van — ne kételkedjünk benne —, az csak jó fényt vethet azokra, akik kezet nyújtottak egymásnak.

A kibékülés gesztusa azonban nem spórolja meg a fejtörést egyik félnek sem.

Arról van szó, amióta két csapat rúgja a labdát az erdélyi magyar közéletben és politikában, szabályozni kell érintkezésüket, hogy ne mondjam: együttműködésüket, különben a viszály megáradt vízfolyás módjára pusztít és rombol, miként megtapasztaltuk korábban. Bénasággal sújtja a magyar közéletet, lefékezi a reakciók sebességét. Ráadásul hiába termi a babért az egyik félnek, azt a másik soha elismerni nem fogja.

Szóval, szükség van az érintkezés egy intézményére. Például egy magyar egyeztetőfórumra, -bizottságra a tanácson belül. Hogy ott előzetesen megállapodás születhessen a vitás ügyekben is, mielőtt kiállnak vele a placcra, és szavazásra bocsátják.

Meg kellene továbbá állapodni abban is, hogy a maihoz hasonló helyzetben, amikor az egyik fél adja a polgármestert, a másik az egyik alpolgármestert, akkor azok egyikét se lehessen megfosztani munkaköreitől. Hozzárendelhetőek a hatáskörök a tisztségekhez? Azt hiszem, hozzárendelhetőek. Azokból pedig akkor nem forgatható már ki senki.

Egyelőre nem hiszem, hogy bármelyik félnek sikerülni fog lenyelnie a másikat. Véglegesen kisemmiznie sem.

Ennek garanciái akár működési szabályzatba is foglalhatók.