Második hete tartja rettegésben Bálványosfürdőn az Ibolya strand környékén levő hétvégi házak tulajdonosait egy, a vadászok szerint kétéves nőstény medve, mely bocsával éjszakánként élelmet keresve a pincékbe, konyhákba és még szobákba is betört.
A múlt héten az egyik villában nem csak a bútorzatban tett kárt, hanem a hűtőszekrény ajtaját valósággal leszakította. Szerdán és csütörtökön ismét megjelent, ugyanannak a hétvégi háznak a konyháját látogatta meg, szakította ki sarkaiból a bejárati ajtót. Az érintettek Daragus Attila torjai polgármesternek is jelentették az egyre gyakoribb medvelátogatásokat, aki szerint öt-hat évente fordul elő, hogy egy-egy medve a szokottnál bátrabb lesz, és házakba tör be. Az elöljáró tudomása szerint hamarosan kilövik a felnőtt medvét, a bocs pedig medveóvodába kerül. Daragus azt is elmondta, hogy pályázati pénzből a Rompetrol támogatásával kicserélik a jelenlegi szeméttárolókat olyanokra, amelyek tartalmához nem fognak hozzáférni a kukázó medvék. (Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.