Megszűnik a minimáladó
Ősztől eltörlik a minimáladót — jelentette be tegnap Emil Boc miniszterelnök a kis- és közepes vállalkozások képviselőivel folytatott találkozón. Ugyanakkor a 16 százalékos adókulcs megőrzése mellett foglalt állást, mint mondta, a progresszív adózás nem hozna a jelenleginél több pénzt a költségvetésbe. Amikor progresszív adózási rendszer működött Romániában, a jövedelmek aránya a nemzeti össztermék 30—31 százalékát tette ki, az egykulcsos adórendszer bevezetésével az arány növekedett, így nincs, miért eltörölni ezt a kulcsot, amely a gazdasági tevékenység stabilitását, átláthatóságát is jelzi — érvelt a kormányfő.
Nem kell újabb kölcsön
A kormánynak jelenleg nem áll szándékában tárgyalásokat kezdeményezni a Nemzetközi Valutaalappal egy lehetséges újabb kölcsön felvétele érdekében — jelentette be tegnap Emil Boc miniszterelnök. Korábban a valutaalap romániai küldöttségének vezetője jelezte: az újabb hitelmegállapodásról szóló tárgyalások a következő hónapokban kezdődhetnek el, amint a kormány egyértelműen jelzi szándékát.
Félmilliárd eurós árvízkárok
Az eddig összesített adatok szerint idén az áradások okozta károk meghaladják a 400 millió eurót, és elérhetik a körülbelül 450 millió eurós összeget. Az újságírók kérdésére, miszerint kérni fogják-e a Nemzetközi Valutalaptól az államháztartási hiánycél módosításának engedélyezését az áradások okozta károk következtében, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy a kormány elvégzi a számításokat, és utána hoz döntést. Július elején Radu Berceanu szállításügyi miniszter azt nyilatkozta: előfordulhat, hogy a kormány kérni fogja a valutaalaptól a megállapodásban szereplő deficit növelését az áradások nyomán kialakult rendkívüli helyzet miatt. Ha a jelenlegi 6,8 százalékos deficithez képest elfogadnák a 7 százalékos hiányt, ez körülbelül 250 millió eurót jelentene, ezt a pénzt az árvizek következményeinek elhárítására fordítanák.
Szigorúan ellenőrzött betegszabadságok
A június 14. és július 9. közötti időszakban ellenőrzött 800 orvosból több mint százat megbírságoltak törvénytelen betegszabadság kiadásáért, a legtöbbet Konstanca, Bákó, Iaşi és Călăraşi megyében — tájékoztatott tegnap az egészségügyi minisztérium. Az említett időszakban több mint 800 olyan orvost ellenőriztek, akinek szerződés volt betegszabadság megítélésére, és 74 páciensnél is vizsgálódtak. Az átvizsgált 9410 betegpapírból 334 esetben találtak rendellenességet, ezért 103 orvost megbírságoltak. Az ellenőrök elsősorban bizonyos, a törvény által előírt dokumentumok hiánya vagy nem megfelelő formája miatt bírságoltak. A 74 ellenőrzött, betegszabadságon levőből csak négyet nem találtak otthon, ők elveszítették a betegpénzt. Május második fele óta, amikor elkezdték a betegszabadságok ellenőrzését, több mint 1 700 000 lejt gyűjtöttek be.